Borbély Zsolt Attila maradt az EMNT Arad megyei elnöke

Október 3-án zajlott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezetének tisztújító közgyűlése. Az egybegyűltek egyhangúlag, titkos szavazáson Borbély Zsolt Attilát választották újra elnöknek – írja az EMNT sajtószolgálata.

Alelnöki tisztségbe szintén egyhangúlag Lehoczky Ferencet választották a szervezet tagjai, küldötteknek pedig a közelgő küldöttgyűlésre ismét csak ellenszavazat nélkül Borbély Zsolt Attilát, Lajos Árpádot, Fehéregyházi Csöngét, pótküldötteknek pedig Burján Sándort és Lehoczky Ferencet választották.

Borbély Zsolt Attila az újabb két éves mandátum elnyerése kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a jövőben is folytatják a magyar nemzeti öntudat regenerálását és szilárd alapra helyezését szolgáló szabadegyetem jellegű előadássorozatot, melynek keretében a magyar nemzeti értelmiség színe-java fordult meg eddig Aradon Raffay Ernőtől Harangozó Imrén, Drábik Jánoson, Szaniszló Ferencen keresztül Bogár Lászlóig.

Az újonnan megválasztott elnök elmondta, hogy beszámolóját követően kielemezték a magyar kormánypártok és az EMNT viszonyát, az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt közötti kapcsolatot, valamint megállapították, hogy a néppárton belüli konszolidáció ígéretes és sikeresélyes.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.