Bíróság elé állítják a Goldiş Egyetem több tanárát

A Legfelső Semmitő- és Ítélőszék melletti ügyészség mai közleménye szerint az aradi Vasile Goldiş Egyetem több tanárát is bíróság elé állítják, miután a nyomozati részt most esetükben lezárták és megtörtént a vádemelés. A bízonyítékok alapján az ügyészség megállapította, hogy a Goldişon az elmúlt évek során kialakult egy gyakorlat, miszerint a hallgatók több is úgy kaptak vizsgajegyet, hogy meg sem jelentek a megmérettetésen, sőt, előadásokra sem jártak. Azt is megállapították, hogy szoros együttműködés alakult ki az egyetem titkárai és bizonyos tanárok között, s ennek alapján pénz fejébe lehetett vizsgázni, diplomát szerezni. Egyelőre csak Aradon és a Goldiş petrozsényi kidendeltségénél sikerült bizonyítani, hogy gyakorlatilag pénzért árulták a diplomákat, a „hálózatnak” pedig több „bedolgozó” tagja volt, akik szállították a hallgatókat és intézték a pénzügyeket. Az egyik tanár, akit most bíróság elé állítanak Pop Mihaela, aki szabad lábon védekezhet, de nem hagyhatja el Aradot. Az ügyészek lehallgatták telefonbeszélgetéseit, s a házkutatás során elvitt dokumentumokból, CD-kből kiderült, hogy 300 euróért lehetett nála megvásárolni egy záróvizsga-dolgozatot. Ő 2010-2012 között 90 diáknak adta el ugyanazt a szövget. Szintén bíróság elé állítják Mârşav Violeta-Dorina egyetemi tanárt, a petrozsényi jogi fakultás titkárát, szintén Petrozsányből Tănse Biancat, valamint Sorin Fildant, az aradi előadó egyetem tanárát. A nyomozás még nem zárult le, várhatóan további tanárok ellen emelnek vádat.

(ij)

 

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.