Benyújtották az RMDSZ aradi önkormányzati jelöltjeinek jelentkezését

Hivatalosan is letették jelentkezésüket a június 5-i helyhatósági választásokra a Romániai Magyar Demokrata Szövetség aradi jelöltjei – jelentette be pénteken közleményben az Arad megyei szervezet vezetősége. Az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje Bognár Levente jelenlegi alpolgármester, a városi szervezet elnöke, aki az alapszabályzat értelmében listavezető is. Utána sorrendben Szabó Mihály korábbi megyei ügyvezető elnök, Hadnagy Dénes, az oktatási és Farkas Viktória a szociális szakbizottság elnöke, továbbá Khell Levente foglalják el a vezető pozíciókat a helyi tanácsosi listán, amely teljes, azaz 29 nevet tartalmaz.

„Célunk az érdekképviselet folytonosságának biztosítása, hogy ne nélkülünk szülessenek a bennünket is érintő döntések – fogalmazott Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök. – Ha megerősítjük helyünket a döntéshozatalban, és megtartjuk pozíciónkat a végrehajtásban, sikerülhet a magyar oktatás, a történelmi magyar egyházak és a magyar kulturális élet támogatása, megőrizhetjük épített örökségünket, biztonságban érezheti magát közösségünk.”

A rovatból ajánljuk:

Március 15. nemcsak emlékezés, hanem megerősítés is [AUDIO]
Aradhoz nemcsak a forradalom tragikus kimenetele, hanem dicső harcok emléke is kötődik.
Március 15. – Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Erdély-szerte is megemlékeznek a forradalom kitörésének 178. évfordulójáról.
Aszfaltozzák Tőzmiske község településein a megyei rangú utat
Folytatódnak az útépítési és felújítási munkálatok Arad megye északi vidékén a kedvező időjárásnak köszönhetően.
Hatvanöt éve hunyt el Szántay Lajos, Arad neves műépítésze [AUDIO]
A néhai műépítész nagyban meghatározta a város mai arculatát.