Befejezik az utat Németpereg és Nagylak között

Közel kétmillió eurót, 9,931 millió lejt hagyott jóvá az Arad Megyei Tanács a csütörtöki ülésen a Németpreg és Nagylak közötti út befejezésére. Az önkormányzat közelménye szerint ebből a pénzbiől a még hiányzó mintegy hatkilométeres szakaszt aszfaltozzák le.

Kovács Imre polgármester örömmel értesült a tanács döntéséről, mely a Németpereg és Kispereg településekből álló község lakóinak jelent majd nagy előnyt, legalábbis azoknak akik a határ menti városba, vagy külföldre szeretnének utazni. „Azon az úton Nagylak csak tizenöt kilométerre van tőlünk, egy-egy szakasza már kész van a két vége felől, csak a közepén hiányzik ez a hat kilométer. Mellettünk halad el az autópálya, de sajnos nem tudtuk elérni, hogy legyen felhajtónk rá. Ezzel az úttal a sztráda elérhetősége is közelebb kerül hozzánk” – mondta az elöljáró.

A megyei önkormányzat közleménye emlékeztet arra, hogy idén szintén saját költségvetésből újították fel az Újszentanna–Erdőskerek (Caporal Alexa)–Pankota utat, és hogy a megyei büdzséből fejezik be majd a Kisiratos–Mácsa, Pankota–Csigérszőlős, Szinte–Seprős, Temesújfalu–Temes megye határa, Ottlaka–Nagypél útvonalakat (ezek a közbeszerzési eljárás fázisában vannak). Az Arad–Újpanád–Világos–Pankota–Körösbökény utat európai uniós támogatással modernizálják majd.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.