Banisokban gyűjtik Erdély-szerte a marosvásárhelyi civil aktivista bírságát

baniPéldátlan szolidaritási gyűjtés kezdődött Erdélyben egy civil aktivista ügyében, aki a legkisebb címletű aprópénzekben szeretné kifizetni 1500 lejes bírságának felét, miután múlt csütörtökön megbüntették, amiért kétnyelvű árucímkéket osztogatott egy marosvásárhelyi zöldségpiacon. Lakó Péterfi Tünde az egyik közösségi portálon közölte szándékát. A gyűjtés elkezdődött, és az MTI-nek elmondta, minden várakozását felülmúlta a közösségi szolidaritás. Marosvásárhelyen szerda este két óra alatt több mint 33 kilogramm aprópénz gyűlt össze a bírságra, de önkéntesek egész Erdélyben gyűjtik a kereskedelemben immár alig használt egy-, öt- és tízbanisokat. Amint a maszol.ro portál csütörtökön közölte, a sepsiszentgyörgyi gyűjtést szervező kávézóba Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke ezer darab egybanist vitt be. „Először az volt a terv, hogy csak egybanisokban fizetek, de aztán arra gondoltunk, hogy túlságosan megkönnyítenénk a hatóság dolgát, hiszen méréssel is ellenőrizhetnék, hogy megvan-e a követelt összeg, nem kellene válogatni, számolni” – magyarázta Lakó Péterfi Tünde. Hozzátette, ez az ügy már túlnőtt a piaci árucímkéken és az aprópénzen, „ez immár az erdélyi magyarság nagy összefogásáról szól”. A civil aktivista hangsúlyozta, hogy bár a bírság kapcsán ő került az érdeklődés középpontjába, de már a piacon sem egyedül osztogatta a kétnyelvű feliratokat. Egy olyan civil csoportnak a tagja – mondta el –, amely Itthon vagyunk néven a közösségi hálón is megtalálható, és amely az anyanyelvhasználatot szorgalmazza Marosvásárhelyen.

MTI

jani (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 10. 11., p – 10:24 időpontban

Jelentős segítségre fog szorulni a hölgy a büntetés kifizetésekor, ugyanis 750 lejnyi 1 banis 180 kg-ot nyom.

Judit (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 10. 12., szo – 21:06 időpontban

nagyon jo otlet mi nem gyujtunk itt Aradon neki?

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.