Az aradi rendőrség beszólt a CNADNR-nek

Az Aradi Közúti Rendőrség átiratot küldött az út- és autópálya vállalatnak (CNADNR), s ebben felhívta a figyelmet, hogy a 7-es főút Arad-Nagylak közötti szakaszán a rengeteg kátyú balesetet okozhat, áll a pressalert.ro honlapon nyilvánosságra hozott dokumentumban. Emil Moţiu felügyelő ezzel kapcsolatban elmondta, a váratlanul felbukkanó gödrök hirtelen iránymódosításra kényszerítik a gépkocsivezetőket, s ez balesettel járhat, erre már volt is példa a közelmúltban, amikor két autó frontálisan ütközött. A CNADNR pedig ahelyett hogy nekilátott volna a javításnak, vagy legalábbis pontos határidőt jelezne a munkálatok elkezdésére, román módon oldotta meg a kérdést: a kátyúkra figyelmeztető, valamint sebességkorlátozó táblákat helyezet ki az ország egyik legforgalmasabb főútjának mentén. A kátyúk betömését „rövid határidőre” ígérik, kérdés, ez náluk hány hónapot jelent.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.