Az Aradi Magyar Napok programja

Aradi Magyar Napok

Idén is a Szabadság-szobornak otthont adó megbékélési parkban tartják a fesztiválprogramokat | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Az alábbiakban az idei Aradi Magyar Napok részletes programját ismertetjük, legalábbis azt, amit a szervezők eddig közzétettek.

SZEPTEMBER 10., CSÜTÖRTÖK

Erzsébet királyné és Magyarország c. kiállítás megnyitója

  • Csiky Gergely Főgimnázium díszterme, 17 óra, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezete, Aradi Kamaraszínház (a kiállítás csütörtöktől vasárnapig látogatható).

A Gödöllői Királyi Kastély Múzeum utazó kiállítása a Bukaresti Liszt Intézet jóvoltából valósul meg Aradon, az Aradi Kamaraszínház szervezésében és Erzsébet királyné (Sissi) és Magyarország különleges kapcsolatát mutatja be.

A bajor Wittelsbach családból származó Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné rokonszenvvel viseltetett a magyarok iránt. Megtanulta a magyar nyelvet, udvartartásába magyar embereket választott, szívesen tartózkodott a Budai Királyi Palotában és a Gödöllői Királyi Kastélyban. Rendszeres, lelkes résztvevője volt a Gödöllő-környéki falkavadászatoknak. Erzsébet ismerte a magyar képzőművészetet, zenét, irodalmat, szerette a magyar gasztronómiát. Büszkén viselte a magyar királyné címet, és napjainkra már köztudottá vált, hogy Erzsébetnek milyen kiemelkedő nagy szerepe volt az osztrák–magyar kiegyezés létrejöttében.

Nem véletlen, hogy személyének kultusza Magyarországon már életében kialakult, amely tragikus halála után csak fokozódott, napjainkban is jelentős, ebben kiemelkedő szerepe van a Gödöllői Királyi Kastélynak, amely Erzsébet királyné magyarországi kultuszának kiemelt helyszíne. Az utazó időszaki kiállítás gazdag képanyaggal mutatja be a magyarok szeretett Erzsébet királynéjának Magyarországon töltött éveit.

A kiállítást Kaján Marianna történész-muzeológus, a gödöllői kastély tudományos munkatársa, a kiállítás kurátora és szakértője nyitja meg. A megnyitó különleges programmal várja az érdeklődőket: az élő történelem jegyében szubjektív tárlatvezetésen vehetnek részt, maga Erzsébet királyné (vagyis az őt megszemélyesítő tárlatvezető) vezeti majd végig a látogatókat a kiállítás tablóin.

HATALMI ARCOK – A Szomszédnéni Produkciós Iroda előadása stand-up előadása

  • Jelen Ház, 18–19 és 20–21 óra között, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezet, Aradi Kamaraszínház

Mi történne, ha a kasszások mindig kimondanák, amire gondolnak? Ha a céges bulin nem használhatnánk idegen szavakat? Milyen lenne, ha újraszinkronizálnánk a szuperhős-filmeket tájszavakkal és nyelvjárásokkal? Milyen egy Csernusba oltott Zacher?

A Hatalmi Arcok a hétköznapi küzdelmeinkről szól – legyen az egy egyszerű csetepaté, komolyabb haddelhadd, súlyosabb összetűzés vagy halálos tusa. A lényeg, hogy akinek nincs baja, az csinál magának. Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs, a Szomszédnéni Karinthy-gyűrűs humoristái előadásából minden kiderül.

Az előadás ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges a következő telefonszámon: 0728/968–056 vagy online az Aradi Magyar Napok Facebook-oldalon található eseménynél.

Operettgála

  • Megbékélési park, 19–21 óra, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezete, Aradi Kamaraszínház

Van zene, amely nem ismer időt. Dallamok, amelyek generációkon át elkísérnek bennünket, és újra meg újra mosolyt, meghatottságot és életörömöt varázsolnak a szívünkbe. Az Aradi Magyar Napok nyitórendezvényeként egy különleges és felejthetetlen operettgála várja a közönséget, amely a magyar operettirodalom legnagyobb mesterei – Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Ábrahám Pál és Huszka Jenő – halhatatlan slágereiből válogat.  A programban egymást követik a legismertebb áriák, szenvedélyes duettek, virtuóz csárdások és vidám együttesek, amelyek évtizedek óta a közönség kedvencei.

Az operett a magyar zenei kultúra egyik legfényesebb kincse: elegancia, humor, romantika és szenvedély találkozik benne a fülbemászó dallamokkal. Ez az est nemcsak nosztalgikus utazás a műfaj aranykorába, hanem igazi ünnepe a zenének és a színháznak. Engedje, hogy magával ragadják az örökzöld melódiák, a csillogó operettvilág hangulata és a műfaj utánozhatatlan varázsa!

Az örök kedvenc: az OPERETT – egy este, amikor minden dallam ismerős, minden pillanat felejthetetlen. Közreműködnek a Budapesti Operettszínház szólistái: Lukács Anita, Szendy Szilvi, Laki Péter, Papp Balázs, táncművészei és a Sturcz Szmollbend.

SZEPTEMBER 11., PÉNTEK

Alma Együttes-koncert

  • Megbékélési park, 17–18:00 óra, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezete.

Az Alma Együttes egyedi hangzásvilágú, népzenei ihletésű zenéjével, közvetlenségével és sok-sok humorral teremti meg azt a felszabadult hangulatot, amelyben garantált a közös éneklés, tánc és nevetés. Az Alma Együttes koncertje igazi közös élmény az egész család számára.

Közéleti kávéház – Kötetlen beszélgetés az RMDSZ megyei és városi képviselőivel

  • Jelen Ház terasza, 17–18 óra, szervező: RMDSZ Arad megyei szervezete

Egy nyitott beszélgetésre várjuk mindazokat, akik szeretnének kérdezni, megosztani gondolataikat, vagy elmondani véleményüket a közösségünket érintő aktuális kérdésekről. Az eseményen jelen lesz az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke, valamint az aradi és megyei önkormányzati képviselők, akikhez a résztvevők közvetlenül is intézhetik kérdéseiket.

Mano & Gregor-koncert

  • Megbékélési park, 18–19 óra, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezet

A zenekar 2022 júliusában mutatkozott be, azzal a céllal, hogy meghonosítsa Romániában a világszerte népszerű indie folk zenei stílust. Első daluk, a Warm Freeze rövid idő alatt jelentős sikert aratott, és azóta is rendszeresen hallható az erdélyi rádiók műsorán. A Mano & Gregor nem csupán koncertzenekar: hitvallásuk, hogy a zenét közelebb vigyék az emberekhez. Ezért a nagyszínpados fellépések mellett gyakran tűnnek fel szokatlan helyszíneken is – utcákon, villamosokon, üzletekben vagy akár múzeumokban –, hogy dallamaikkal szebbé tegyék a hétköznapokat. Az indie folk különleges hangzásvilága, a közvetlen előadásmód és a zenekar egyedi atmoszférája garantáltan emlékezetes élményt kínál az Aradi Magyar Napok közönségének.

Totális Metál-koncert

  • Megbékélési park 20.30–22.10 óra, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezete

Az idén 40 éves a legendás „Totális Metál” album, amely örökre beírta magát a magyar heavy metal történetébe. Ennek apropóján a Pokolgép klasszikus korszakának meghatározó zenészei és Rudán Joe közreműködésével érkezik Aradra a Totális Metál zenekar.

  • 17.30–19.00: KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ a nagysátorban!
  • 20:30–22:10: koncert

Találkozz személyesen a magyar metal legendáival: Kalapács Józseffel, Rudán Joe-val, Nagyfi Lászlóval, Nagy Dáviddal („DVD)”, Pazdera Györggyel, Tarca Lászlóval.

A13 buli – DJ PATENT

  • Joy’s irodalmi kávézó (Gheorghe Lazăr utca 1. szám), 22 óra, szervező: A13 Egyesület.

SZEPTEMBER 12., SZOMBAT

Csiporka Játszóház

  • Megbékélési park, 10–19 óra, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezete

Lépj be egy különleges helyre, ahol a magyar népi kultúra találkozik a játék örömével, és ahol kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a számukra legkedvesebb elfoglaltságot! A Csiporka játszó- és alkotótérben ügyességi és logikai játékok, kreatív tevékenységek várják a család minden tagját. Gyere, próbáld ki magad, ismerd meg hagyományainkat, alkoss, játssz, és töltsünk együtt vidáman, tartalmasan az időt.

Jurta- és harcászati bemutató – Bökény Népe Egyesület

  • Megbékélési park, 10–17 óra, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezete

Idén is különleges programmal várják az érdeklődőket a honfoglalás korát idéző hagyományőrzők. A látogatók számára kézműves foglalkozással és harci bemutatóval készülnek, kicsik és nagyok egyaránt közelebb kerülhetnek a honfoglalás kori élethez és hagyományokhoz. Egy program, amelyen a történelem nem csupán egy tankönyv lapjain elevenedik meg, hanem láthatóvá, megtapinthatóvá és átélhetővé válik – kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Fordulj egyet, ne nevess! – Élőzenés interaktív népviseletes játszóház

  • Megbékélési park, 10–15 óra között, szervező: Alma Mater Alapítvány, Aradi Táncház Egyesület

Idén is várja a látogatókat a Folkudvar! Fedezd fel a magyar népi kultúra sokszínűségét, és próbáld fel a különböző tájegységek eredeti magyar népviseleteit! A program kicsiknek és nagyoknak egyaránt tartogat különleges élményeket. Bújj bele egy gyönyörű népviseletbe, és örökítsd meg a pillanatot egy emlékezetes fotóval!

A13 Egyesület sport- és játékzónája

  • Megbékélési park, 10–17 óra, szervező: A13 Egyesület

Biciklis ügyességi program, csocsó, lábtenisz, ping-pong, póker, sakk, sörpong (vízzel), subsoccer, teqball, tollaslabda.

„TALAJ. VÍZ. JÖVŐ!” – Szakmai fórum a vízmegőrzésről és a klímaálló gazdálkodási megoldásokról

  • Expo Arad kiállítási központ B-pavilonjának emeleti konferenciaterme, 10.30–15.00 óra, szervező: Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete, CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. aradi regionális irodája, CEDIMMAR

A talajvédelem, a vízmegtartás és a fenntartható gazdálkodás kérdése mára túlmutat a mezőgazdaság határain, és szélesebb társadalmi jelentőséggel bír. Éppen ezért fontos, hogy szakemberek, vállalkozások, termelők és a környezetvédelem iránt érdeklődők közösen ismerjék meg azokat a korszerű és gyakorlati megoldásokat, amelyek hozzájárulhatnak egy ellenállóbb, klímatudatos jövő kialakításához.
Az előadás célja, hogy szakmailag megalapozott, ugyanakkor közérthető módon mutassa be azokat a korszerű és gyakorlatban is alkalmazható módszereket, amelyek segítséget nyújthatnak:

  • a csapadék helyben történő megtartásában,
  • a talaj vízmegőrző képességének növelésében,
  • az aszály okozta károk mérséklésében,
  • a mezőgazdasági és kertészeti rendszerek klímaváltozáshoz való alkalmazkodásában

Kádár Ferkó Fotószínháza

  • Megbékélési park, 11–19 óra, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezete

Derülj, derülj asztalkám! – a Békéscsabai Napsugár Bábszínház gyermekelőadása

  • Jelen Ház, 11–12 óra, s: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezet

Csibuki felnőtt korára is olyan maradt, mint egy gyermek: kíváncsi, naiv és hatalmas ábrándokért lelkesedő. Folyton úton van, méretes bőröndjében minden elfér, ami egy világhódító utazáshoz szükséges: szék, asztal, satöbbi. Na és persze a határtalan lelkesedés. Ezúttal elhatározta, hogy megpihen, és készít magának egy adag ízletes, gőzölgő bolognai spagettit. (Mi mást?) Előkapja hát az alapanyagokat, megteríti az asztalkáját, ám akkor… De ezt majd ő maga meséli el.

A Rákóczi Szövetség ösztöndíjátadója előkészítős diákoknak

  • Megbékélési park, nagysátor, 12:00 óra, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezet, Rákóczi Szövetség

A szeptemberi iskolakezdést követően külhoni magyar kisdiákok ezreit köszönti a Rákóczi Szövetség, szüleiknek kifejezve elismerését és köszönetét a magyar iskolaválasztásért. A szövetség munkatársai ünnepélyesen adják át a magyarországi társadalom összefogását és megbecsülését jelképező ösztöndíjat az iskolakezdőknek. A Magyar Iskolaválasztási Program mögött széles körű társadalmi összefogás áll: félezer magyarországi önkormányzat, magánemberek, közéleti személyiségek és alapítványok támogatják. Az Arad megyei előkészítős osztályosok egy része az Aradi Magyar Napok keretében veheti át az ösztöndíjat.

Csiky Gergely Főgimnázium kézműves-foglalkozása

  • Megbékélési park, 11–15 óra, szervező: Csiky Gergely Főgimnázium

Interaktív hüllőbemutató

  • Megbékélési park, nagysátor, 13–14 és 17–18 óra között, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezete

Robotika-bemutató

  • Csiky Gergely Főgimnázium robotikaterme, 14–15 és 16–17 óra között, szervező: Csiky Gergely Főgimnázium

Kicsik és nagyok is kipróbálhatják a különböző technológiákat: robotokat programozhatnak különböző feladatokra, egyszerű automatizálási feladatokat végezhetnek Arduino segítségével, megismerkedhetnek a 3D nyomtatással és a virtuális valósággal, kipróbálhatják a robotok működtetését és programozását, valamint lézervágási bemutatón és robotkaros rajzoláson is részt vehetnek. A kisebbek 3D-s ceruzával rajzolhatnak, illetve az interaktív táblán színezhetnek.

Retroautó-kiállítás

  • Csiky Gergely Főgimnázium udvara, 14–19 óra, szervező: Xabi Garage

Aurel Vlaicu Általános Iskola kézműves-foglalkozása

  • Megbékélési park, 15–19 óra között, szervező: Aurel Vlaicu Általános Iskola

Közéleti kávéház – Kötetlen beszélgetés az RMDSZ megyei és városi képviselőivel

  • Jelen Ház terasza, 16–17 óra, szervező: RMDSZ Arad megyei szervezete

Kitti könyve – Horváth Csaba könyvbemutatója

  • Jelen Ház, 17–18 óra.

Horváth Csaba: „Aradon születtem, érettségiztem, majd a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanultam. Jelenleg Nagybányán élek, evangélikus lelkész vagyok. Negyedikes korom óta írok történeteket, és 1989 óta folyamatosan publikálok. Hiszek abban, hogy a betűket, szavakat, mondatokat ajándékba kapjuk. E kötet történetei ilyen ajándékba kapott mondatokból állnak.”

Az „Értékből jövök” pályázat nyerteseinek díjazása

  • Csiky Gergely Főgimnázium díszterme, 17.00–17.30 óra, szervező: Alma Mater Alapítvány

A Szövétnek című aradi kulturális szemle alapításának 30. évfordulója alkalmából az Alma Mater Alapítvány pályázatot hirdetett az Arad megyei magyar diákok számára „Értékből jövök – az Arad megyei magyarság értékei iskolában, kultúrában és közéletben” címmel. A pályázat célja, hogy lehetőséget adjon a fiataloknak megfogalmazni és bemutatni, miként látják és élik meg az aradi magyarság értékeit az iskola, a kultúra és a közélet különböző területein.

Az elmúlt időszakban számos különleges alkotás, gondolat és történet érkezett be. A pályázók rajzaikon, írásaikon és fényképeiken keresztül mutatták meg, mit jelent számukra az érték, a tehetség, a kreativitás és az, hogy honnan jövünk. A szakmai zsűri döntése megszületett, a díjazottak személyére hamarosan fény derül, a helyezetteket ünnepélyes keretek között köszöntik.

A pályázat három kategóriában – rajz, irodalom és fotó – szólította meg az alkotni vágyókat, a beérkezett munkákat pedig elismert szakemberekből álló zsűri értékelte.

Quiz verseny

  • Megbékélési park, 17–18 óra, szervező: A13 Egyesület

Törd a fejed a csapatoddal! Izgalmas, meglepő és humoros kérdések a legkülönfélébb témákban – bizonyítsátok be, hogy ti vagytok a legagyafúrtabbak!

Néked-koncert

  • Megbékélési park, 18–19 óra között, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezete

A NÉKED zenekar sajátos hangzásvilágával és lendületes előadásával várja a közönséget. A 2024 tavaszán Gyergyószentmiklóson alakult együttes zenéjében a pop rock és az indie műfajok találkoznak. Bár a zenekar fiatal, tagjai többéves zenei tapasztalattal rendelkeznek, amelyet már több mint 50 koncert és egy nagylemez is bizonyít. Műsorukban a „Sodor a szél” című nagylemez dalai mellett új, eddig kiadatlan szerzemények is helyet kapnak.

ManGoRise-koncert

  • Megbékélési park, 19–20 óra, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezete

A reggae, a pop, a hiphop és a világzene találkozása garantálja a jó hangulatot. Az együttes energikus előadásmódjával és sajátos zenei világával minden korosztály számára tartalmas és szórakoztató koncertélményt kínál.

TNT-koncert

  • Megbékélési park, 20.30–22.00 óra, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezete

A Dobrády Ákos és Zuber Krisztián, azaz Inti alkotta duó több mint három évtizede van jelen a magyar zenei életben. A formáció az 1990-es évek második felében robbant be a köztudatba, és olyan slágerekkel vált generációk kedvencévé, mint a Titkos üzenet, Egyetlen szó, Kicsi gesztenye vagy a Nem jön álom a szememre.

SZEPTEMBER 13., VASÁRNAP

Kurtág-töredékek – dokumentumfilm

  • Arta mozi (Vasile Alecsandri utca 2. szám), 15–17 óra, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezete, Aradi Kamaraszínház

Idén február 19-én köszöntötték világszerte a 100 éves Kurtág Györgyöt, a kortárs zene óriását, aki Lugoson született, háromszoros Kossuth- és háromszoros Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, zongoraművész és kamarazene-tanár.

Kurtág György nemcsak a leghíresebb magyar kortárs zeneszerző, de nemzetközileg is egyedülálló jelenség. Az Ezüst Medve-díjas Nagy Dénes érzékeny és különleges módon közelíti meg a sokak által elismert alkotót Kurtág-töredékek című rendezésében. A film a zeneszerző 100. születésnapján, 2026. február 19-én került a mozikba, az Aradi Kamaraszínház, a Bukaresti Liszt Intézet és az RMDSZ Arad megyei szervezete az Aradi Magyar Napok keretében mutatja be a filmet az érdeklődőknek.

A Budapest Music Center tetőtéri vendéglakásában élő zseni kerekesszékhez kötött, ugyanakkor szellemileg teljesen friss. Kihasználva a zenei központ adta lehetőségeket, napjai rendületlenül munkával telnek. A világ minden tájáról látogatják a legelismertebb zenészek, hogy egy olyan lelkileg és szakmailag is megterhelő, rendkívül alázatos munkafolyamatnak vessék alá magukat, ahol több óra alatt egy-egy műnek akár csak néhány percét dolgozzák fel.

Nagy Dénes Ezüst Medve-díjas rendező és forgatócsapata úgy nyújt betekintést Kurtág életébe, hogy közben a rendezőt legkevésbé sem egy konvencionális életrajzi film lehetősége érdekelte. A kamerák nem kizárólag a zeneszerzőt mutatják meg alkotás közben, vagy a családja körében. A többévnyi és országokon átívelő forgatás során a stáb Kurtág közvetlen környezete mellett többek között eljutott az izlandi zongorista, Víkingur Ólafsson és Halla Oddný Magnúsdottir reykjavíki otthonába és Steven Isserlis brit csellóművész cornwalli szemináriumára is.

Az első pillanattól fogva mozivászonra álmodott, egyszerre nagyszabású és rendkívül intim dokumentumfilmnek hála jobban megérthetjük a kortárs művészet fontosságát, és átérezhetjük a legnagyobb művészeket gyötrő folyamatos kételyt is. A filmvetítés után Kósa András László, a Liszt Intézet igazgatója beszélget Nagy Dénes rendezővel.

Kádár Ferkó Fotószínháza

  • Megbékélési park, 16–19 óra, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezete

Csiporka Játszóház

  • Megbékélési park, 16–19 óra, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezete

Néptáncgála

  • Megbékélési park, 17–18 és 19–20 óra között, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezete

Arad megye néptánccsoportjai mutatkoznak be egy közös gála keretében. A fellépők között gyermek- és ifjúsági csoportok egyaránt helyet kapnak, akik lelkesedésükkel és produkcióikkal teszik színesebbé a programot. Közreműködnek:, Ágyai Néptáncegyüttes, Aurel Vlaicu Általános Iskola, Csillagvár Néptánccsoport, Erdőhegyi Néptánccsoportok, Gyoroki Pipacsok, Kisperegi Napraforgó Néptáncegyüttes, Pécskai Búzavirág Egyesület, Szapáryligeti Rózsa Néptánccsoport, Szentpáli Szélrózsák, Újkígyósi Galiba Néptáncegyüttes, Zimandújfalui Csillagvár.

Piros kancsó, piros bor – nótaest

  • Ópálos, Balla Géza Pincészet, 17.30 órától, szervező: Szentpáli Rozmaring Asszonykórus

A nóták kedvelőit a Szentpáli Rozmaring Asszonykórus, Drug Melinda énekművész és Dandoczy Edmund hegedűművész várja egy vidám, zenés estére. A vendégeket kedvezményes áron különleges menü és borkínálat várja, a Balla Géza Pincészet pedig minden résztvevőt ajándék pincelátogatással lep meg.

Egy jegy ára 60 lej, amely kizárólag a belépést biztosítja. A helyek száma korlátozott, jegyek az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában kaphatók (H–Cs: 9–17, P: 9–13 óra között). Részletek a jegyekkel kapcsolatban: 0728/968–056, az eseménnyel kapcsolatban: 0720/742–126.

Jakupcsek Gabriella: „Szinkronban a korral – A napos B oldalon”

  • Jelen Ház, 18.00–19:30, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezete

Az Aradi Magyar Napok vendége Jakupcsek Gabriella a népszerű televíziós műsorvezető, aki „Szinkronban a korral – A napos B oldalon” című előadásában megosztja tapasztalatait a változókorról, valamint a fiatalság mégsem annyira fájó elmúlásáról. Jó hangulatú beszélgetésekkel inspirálja nőtársait átadva az üzenetet: sosem késő önmagunkkal foglalkozni.

Az előadás után könyvvásárlásra és dedikálásra is lehetőség lesz. Az előadás ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges a következő telefonszámon: 0728/968–056 vagy online az Aradi Magyar Napok Facebook oldalon található eseménynél.

Táncolva öröklődik – a Bekecs Táncszínház folklórelőadása

  • Megbékélési park, 18–19 óra, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezete

A Táncolva öröklődik című folklórelőadás egy autentikus barangolás a Kárpát- medence reprezentatív települései, dialektusai között. A fellépő művészek bepillantást nyújtanak a táncos, énekes, zenész mesterek saját szellemi kulturális örökségébe; azok jellegzetes stílusát, mozgás esztétikai értékét felhasználva. Az előadás Dél- alföld, Felcsík, Gyergyó, Szatmár, Méhkerék, Szilágyság, Sóvidék és Kalotaszeg jellegzetes táncbéli hangulatait idézi meg. Az alkotók hisznek a hagyományok átörökítésének erejében, annak hozadékában; hitvallásuk szerint csakis a múlt alapos megismerésével lehet több fonálon kapaszkodni a jövőbe.

Juhász zenekar-koncert

  • Megbékélési park, 20–21 óra, szervező: Pro Identitas Egyesület, RMDSZ Arad megyei szervezete, Aradi Kamaraszínház

A Juhász zenekar 2000. tavaszán alakult Szabadkán. Az együttmuzsikálás öröme és a magyar népzene szeretete hozta össze a tagokat. Az évek során Vajdaság és majd az egész magyar nyelvterület egyik legismertebb, legkiemelkedőbb népzenei együttesévé vált. Számos díjat, elismerést szereztek Vajdaságban, Magyarországon és Európa más országaiban is.

Évente több mint száz fellépésük van önálló műsoraikkal vagy néptánccsoportok zenei kíséreteként. Kilenc önálló lemezük jelent meg, melyek közül van autentikus népzenei összeállításokat tartalmazó, elsősorban gyermekeknek szóló, illetve kortárs táncszínházi darab zenéjét tartalmazó kiadvány is. Több tematikus műsor és színházi előadás zenéjének a kidolgozásában, számos népzenei és helytörténeti kiadvány szerkesztésében részt vettek. Népzenei fesztivált, népzenei tábort, népzenész találkozót és táncházakat szerveznek. Fontos számukra hagyományaink tisztelete és továbbadása. Előadásmódjukra jellemző az energikus megszólalás, a harsány, életerős ének, a nagyközönség és a táncosok alázatos szolgálata.

Tagok: Juhász Gábor, Juhász Gyula, Vas Endre, Dvorácskó Szebasztián, Ölveczky Tamás és Czutor Róbert. A zenekar vezetője Juhász Gábor, Szabadka Város Pro Urbe díjával és Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett népzenész, programszervező.

SZEPTEMBER 17., CSÜTÖRTÖK

Tűzből született – Böszörményi Zoltán könyvbemutatója

  • Jelen Ház, 18 óra, szervező: Irodalmi Jelen

Szeptember 17-én 18 órától a Jelen Ház nagytermében mutatja be Böszörményi Zoltán idén megjelent kötetét, a Tűzből született című válogatott novelláit. Az írások különböző helyszíneken és élethelyzetekben játszódnak: egy repülőtéri váróteremben, egy falusi konyhában, egy tárgyalóasztal mellett vagy éppen egy halálos ágynál. Hősei hétköznapi emberek – üzletemberek, katonák, gyerekek, öregek –, akik váratlan pillanatokban kerülnek szembe saját döntéseik súlyával és az idő visszafordíthatatlanságával. 
Egy elveszített esély, egy kimondott vagy elhallgatott szó, egy rossz mozdulat – és az élet végleg más irányt vesz.

A bemutatón a szerző dedikálja kötetét, és a végén egy pohár bor melletti kötetlen beszélgetésre is sor kerül.

A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!

A rovatból ajánljuk:

Választható tantárgy lesz a középiskolában a csillagászat [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász és középiskolai tanár szerint mindenkit lenyűgözi a csillagászat.
Föld alatti tűz pusztít a Maros-ártéren [VIDEO]
Már 30 hektárnyi területen ment tönkre az őshonos növényzet az egy éve tartó izzásban.
Négynapos fesztiválhétvégével kezdődik az Aradi Magyar Napok
Koncertek, hagyományőrzés, közönségtalálkozó – változatos programok a megbékélési parkban.
Már a kopóréteg kerül az útra Simonyifalva és Vadász között
A parkolókat, a bekötőutakat, az útpadkákat is felújítják.