Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az EMNT meghívója

Fráter Olivér Fráter Olivér

Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi szervezete június 4-én 18 órakor a Jelen Ház nagytermébe irodalmi, videovetítéssel egybekötött tényfeltáró előadásra hívja a múltunk iránt érdeklődő és tenni akaró magyarjainkat. Az est meghívott előadója Fráter Olivér történész, a budapesti Miniszterelnökség Nemzetstratégiai Kutatóintézetének elnökhelyettese. Előadásának címe: „S ha Erdélyt elveszik?” (Ady Endre), melynek keretében felvázolja a nemzeti összeomlás sajátságos magyar útját és az abból kivezető túlélés lehetőségét. Az est házigazdája dr. Borbély Zsolt Attila politológus, az EMNT aradi szervezetének elnöke. Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.

Murvai Miklós

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.