Az aradi egészségbiztosító átveri a külföldi kórházakat

korhaz6Románia – és természetesen Arad megye – jól átveri a külföldi kórházakat, amelyekbe az októberben életbe lépett uniós direktíva szerint bárki, szabadon beutaltathatja magát azzal, hogy majd saját országa egészségbiztosítási pénztára kifizeti a kezelést-műtétet. Arad megyéből 2012-ben 111 beteg kért külföldi kezelést, idén eddig már ennek tízszerese, 1115 személy. Gheorghe Domşa az egészségbiztosító (CNAS) Arad megyei igazgatója a ProTV-nek kijelentette, hogy még egyetlen kezelést sem térítettek meg, a listát továbbították az országos központnak. Az információk szerint a kifizetendő összeg meghaladja a 10 millió lejt. A legtöbb Arad megyei beteg Németországot (370 személy) és Magyarországot (367) választotta, de a célországok között szerepel még Olaszország, Ausztria, Svájc vagy Finnország. Az érintett kórházak már elküldték a számlákat a CNAS-nek, de fogalmuk sincs, mikor kapják meg pénzüket. Így aztán fennáll a veszélye, hogy 2014-től, köszönhetően a Ponta-kabinetnek, román állampolgárt majd, különböző okokra (ál-indokokra?) hivatkozva nem fogadnak be nyugat-európai kórházakba. És az aradiak sem élhetnek uniós jogukkal.

(irházi)

A rovatból ajánljuk:

„A közösség mindig is ragaszkodott Fábián Gábor emlékéhez” – Felállítják a templomépítő főgondnok eredeti szobrát [AUDIO]
Adománygyűjtést hirdetett az eredeti Fábián Gábor-szobor újraállítására az Arad-belvárosi Református Egyházközség. A szoboravatóra a felújított templom újraszentelésével együtt a Magyar Szórvány Napján kerül sor.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.