A recept egyszerű: ha közterületről valamit el akarsz tüntetni, készíts új rendezési tervet, amelyen már („sajna”) nem szerepel az eltávolítandó akármi. Ezt a bevált módszert alkalmazza most Arad Polgármesteri Hivatala a Szabadság-téren (A.Iancu) található egykori, az '50-es években felállított szovjet katonai emlékművel is, amelyet a rendszerváltás után festettek csak át „Hősök emlékművének”. A név változott, a szocreaál borzadály viszont azóta is ott éktelenkedik, az elkészült rendezési tervben viszont már nem szerepel, mert a vár környékére telepítik.
A lényeg, hogy Arad központi tere új funkciókat, arculatot kap: a tér alatt mélygarázs épül, a színház túloldalán pedig múzeumnak, időszakos kiállításoknak helyt adó üvegpiramis, a gépkocsikat kitiltják, a közel 600 helyes parkolóhoz több lejárat-kijárat kapcsolódik majd, de lesz szökőkút, sétány, zöldövezet, oldalt vendéglátó helyek, szóval a város életet akar lehelni a térbe és környékére.
A teljes beruházás értéke eléri a 26 millió eurót, ezért a város a föld alatti parkolót koncesszióba adná, hogy az érdekelt magáncég is beszálljon a költségekbe.
A rendezési tervvel kapcsolatban október 24-én lehet javaslatokat tenni a hivatal ügyfélszolgálatánál.
(irházi)Átrajzolják a Szabadság-teret, elköltöztetik a kommunista emlékművet

(irházi)A rovatból ajánljuk:
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.