Átlagban 75 lejjel csökken az ingázó diákok bérletének ára

Remélhetőleg a magánfuvarozók is az új árakhoz igazítják tarifáikat.

A közösségi távolsági buszjáratokkal ingázó iskolások esetében a kilométerenkénti árat szabályozó kormányhatározat értelmében átlagban 75 lejjel csökken az elővárosi közlekedést használó diákok havi bérletének ára – jelentette be Sergiu Bîlcea, az Arad Megyei Tanács aelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az elöljáró hozzátette, hogy az intézkedés már a téli vakáció után, január 9-től életbe lép.

Példaként az alelnök felhozta, hogy eddig 21–35 km-es távolságra havi 100, 40 km felett 230 lej volt a havi bérlet a Helyi Közszállítási Vállalatnál, az ár azonban ezután 75, illetve 150 lejre csökken. „A távolsági járatokat használó utasok 35 százaléka a közoktatásban résztvevő gyerek, ők a haszonélvezői ennek. A különbözetet a megyei tanács fizeti majd az utazási vállalatnak” – mondta Bîlcea, hozzátéve, hogy az új árak a magánfuvarozókra nem vonatkoznak, de remélte, hogy „ők is ehhez igazítják majd tarifáikat”.

A Helyi Közszállítási Vállalat főként a városi tanácsnak alárendelt önálló ügyvitelű vállalat, de 28%-ban a megyei önkormányzat is részvényes. Az alelnök szerint tavaly 1,7 millióan utaztak a távolsági járatokon, amiket 129 autóbusz fed le. Ebben az évben tervbe vették tíz „használt, de a jelenlegieknél újabb” jármű vásárlását.

P. L. Zs.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.