Átadják a titkosított telefonhálózatot

Az Arad Megyei Önkormányzat székháza

Eredetileg az Arad Megyei Önkormányzat jelenlegi székháza a legjelentősebb romániai titkosszolgálatnak terveztetett. Ennek megfelelően a telekommunikációs hálózatot az erre hivatott STS (Serviciul de Telecomunicaţii Speciale) építette ki, hisz ő felel, többek között a kormányhivatalok, elnöki hivatal, titkosszolgálatok stb. által használt telefonvonalak biztonságáért, titkosításáért. A szolgálat aztán lemondott az épületről, később a Mezőgazdasági Bank szemelte ki magának, de ennek privatizációja után az új tulajdonos, a Raiffeisen Bank már tartott igény rá, így került hosszú várakozás, huzavona után a megyei önkormányzathoz. Amely módosította az eredeti terveket, befejezte az építkezést és beköltözött. A titkosítható telefonvonalakat és kommunikációs csomópontot azonban örökölte – része a megye közvagyonának – és használta. Ennek fenntartásáért, működéséért azonban eddig is a STS felelt, amely, hivatkozva a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2003-as rendeletére most kérte, hogy adják az ő kezelésükbe. Vagyis megszűnik ez a furcsa, örökölt kettősség. A rendszer tehát, az erre vonatkozó önkormányzati határozattervezet megszavazását követően állami köztulajdonba és a STS aradi hivatalának kezelésébe kerül.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.