Aradra is jutott a fertőzött makrélából

76Anisakis féreggel fertőzött makréla került több aradi üzletbe is, de hogy pontosan hova, azt az állategészségügyi igazgatóság még nem közölte. A vészharangot ma az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság (ANSVSA) húzta meg és rendelt el fokozott készenléti állapotot, mert kiderült, hogy a fertőzött makrélát már szétszórták a boltokba. A 60 tonna fagyaztott halat egy bukaresti cég importálta a Feröer szigetekről, s terítette Hunyad,  Arad, Bihar, Temes, Máramaros, Szilágy, Kolozs és Dolj megyékben. A dolog furcsasága, hogy habár a Hunyad megyei szakigazgatóság (DSVSA) a Mediafaxnak megerősítette, hogy az anisakis féreg a halak belében telepszik meg, amelyet úgysem fogyasztanak el az emberek, tehát nem lehet ártalmas – Hunyad megyében 320 kg jutott a Zsil-völgyébe, s ezt már el is adták –, az országos felügyelet mégis élelmiszer-készenléti állapotot rendelt el. A szakirodalom szerint a kifejlett anisakis simplex féreg általában bálnák, delfinek, fókák vékonybelében él, s a béltartalommal ürülnek ki a peték, amelyek a vízben lárvákká fejlődnek, s ezeket a lárvákat fogyasztják el halak, polipok stb. Az ember csak véletlen gazdaként szerepelhet a féreg életciklusában, mert a nyers, nem kellően hőkezelt hal, polip stb. elfogyasztásával a lárvák mégis bejuthatnak a gyomorba. Emberekben nem fejlődnek ki a férgek, viszont az 1,5-2 centiméteres lárvák befúrják fejüket a gyomor vagy vékonybél falába, s erős hányingert, hasi fájdalmat okoznak, rosszabbik esetben hányást. Az ANSVSA állítja, egyelőre senki nem panaszkodott rosszullétre, s nem állapítottak meg ilyen típusú fertőzést. Más kérdés, hogy ennek megállapítására Romániában hetek szükségesek, s mivel az anisakis vakbélgyulladáshoz hasonló tüneteket is okozhat, körülményes a kiszűrése.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.