Aradon temetői közmunkára is ítélhetnek szabályasértőt

Bő tíz évbe telt, amíg Aradon a polgármesteri hivatalnak leesett a tantusz, hogy akár ők is gyakorlatba ültethetnék az 55/2002-es kormányrendeletet, amely lehetővé teszi, hogy szabálysértésért közmunkára ítéljék a vétkeseket. Amennyiben a városi önkormányzat holnapi, csütörtöki ülésén megszavazzák a határozat-tervezetet – s erre minden esély megvan, hisz elegendő az egyszerű többség – akkor, például a közösségi rendőrség, szabálysértésért közmunkára is ítélhet valakit. Az illető pedig nem választhat a munka és a pénzbírság között. Neve bekerül a nyilvántartásba, s a munkát, legkésőbb öt nappal azt követően, hogy megkapta az erre szóló végzést, köteles elkezdeni teljesíteni. Amennyiben „rosszindulatot tanusít”, a hivatal feljelentést tesz a rendőrségen, az ügy bíróságra is kerülhet, amely pénzbírságot szabhat ki. A szabálysértés súlyosságától függően 50-300 óra közmunka róható ki, hétköznapokra maximum 3 óra, hétvégekre 6-8 óra. A munkát a községgazdálkodási vállalat valamelyik temetőjében kell elvégezni: sepregetés, levélgyűjtés, festés, mázolás, szemétgyűjtés stb. A munka ellenértékét a vállalat átutalja a hivatalnak. Kiskorúak csak egészségre ártalmatlan, fizikai, szellemi fejlődésre nem káros tevékenységet végezhetnek.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.