Aradon ledózerolják az egykori esernyőgyárat is

esernyogyar2Vélhetően napok-hetek kérdése, és az utolsó nyoma is eltűnik Aradon az egykori esernyő- és babakocsi-gyárnak a Vlaicu-negyedben. A munkagépek dolgoznak, az udvari műhelyeket, csarnokokat már ledózerolták, következik a szomszédos irodaépület is, ahol a gyár bezárását követően az AMARAD építőipari vállalat székelt. Az irodaházból a bútorokat, berendezéseket kihordták, már a jelzőlámpák, bekötőutak is a helyükre kerültek, amelyek a majdani Kaufland hipermarkethez – ők vásárolták meg a telket és építik ide második aradi üzletüket – irányítják a forgalmat.

(Kép, szöveg: Irházi János)

esernyogyar2

esernyogyar3

esernyogyar4

esernyogyar5

esernyogyar6

esernyogyar7

esernyogyar8

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.