Aradon is kivonultak

 
Fotó: Florin Tomuţa Fotó: Florin Tomuţa

Csatlakozva társaikhoz, maszkok, sísapkák mögé bújva, az aradi postások, postai dolgozók is kivonultak a prefektúra elé. A körülbelül félszáz szakszervezeti tüntető a kollektív munkaszerződésben megszabott béreket, szabadnapokat követelt, valamint a vezetőség lemondását. A maszkok azonban hamar lekerültek, mert a csendőrök figyelmeztették őket, a törvény értelmében tilos álarcban tüntetni, ha nem veszik le, egyenként büntetik meg őket. A posta átszervezését követően Arad megyében is több postahivatal szűnik meg, elbocsátások várhatóak.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.