Aradon is áldozatot szedett a koronavírus [FRISSÍTVE]

Hétfő délután elhunyt egy új típusú koronavírussal fertőzött 64 éves aradi férfi, aki a járvány hatodik romániai áldozata. FRISSÍTÉS: Értesüléseink szerint Temesváron halt meg.

A hírt néhány perccel ezelőtt erősítette meg a hivatalos kormányzati tájékoztatási portál. Az aradi illetőségű férfit március 20-án utalták be a kórházba.

Hétfőig az intenzív osztályon feküdt intubálva, és délután hunyt el, aznap, amikor kiderült, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. Egyelőre nem közölték, hogy valamilyen más betegségben is szenvedett volna, sem hogy hol kaphatta el a vírust, és azt sem, hogy érintkezett-e más személyekkel.

Az áldozat sajtóértesülések szerint Ioan Șerban, az újaradi Élet Forrása Pünkösdista Gyülekezet pásztora.

A sajtó intenzív érdeklődése ellenére sem a katasztrófavédelmi felügyelőség, sem a kórház, sem a prefektúra sajtószóvivője nem adott tájékoztatást arról, hogy a beteget milyen körülmények között szállították a kórházba, a sürgősségi, majd az intenzív osztályon elkülönítve tartották-e, vagy hogy miért nem a temesvári járványkórházba vitték, mint az eddigi többi koronavírusos fertőzöttet.

Gerorge Pleșca, a katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője a felvetésekre annyit közölt, hogy mivel intubálták a pácienst, nem volt szállítható szigetelt hordággyal, de az különben is csak az orvosi személyzet biztonságát szolgálja, és az intenzív osztály folyosóján készült, nyilvánosságra került felvételeken látszik, hogy az egészségügyiek védőruhában voltak.

FRISSÍTÉS: Értesüléseink szerint – amelyet megerősített Bognár Levente aradi alpolgármester is – a pácienst Temesvárra szállították, és ott hunyt el. Mire megérkezett a koronavírusteszt eredménye, már meghalt. Az Arad Megyei Prefektúra keddre ígért hivatalos tájékoztatást.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.