Öt Arad megyei ingatlanban összesen háromezer tő vadkendert (cannabis) talált a rendőrség, de lefoglaltak 30 kg, már leszedett növényt is. A szervezett bűnözés elleni ügyészség, a SRI, az aradi és temesvári rendőrség, a rendőrség bevetési csoportja, a katasztrófavédelmisek támogatásával egyszerre tartott házkutatást az öt arad megyei, valamint további négy bukaresti ingatlanban, amelyekben a vietnami tulajdonosok vadkendert termesztettek. Arad megyében főként a felszámolt termelőszövetkezetek elhagyott istállóiban termesztették a cannabist. A szervezett csoport, az eddig vizsgálatok szerint 11 személyből áll, de a nyomzás még folytatódik. A szervezett bűnözés elleni ügyészség közleménye szerint az egyik Arad megyei ingatlanban talált ültetvény volt az eddigi legnagyobb az országban, amit zárt helyen fedeztek fel. A bűnözői csoport a feldolgozás után a kábítószert főként európai országokban terítette.Aradon bukkantak rá az ország legnagyobb szobai vadkender ültetévényére
Öt Arad megyei ingatlanban összesen háromezer tő vadkendert (cannabis) talált a rendőrség, de lefoglaltak 30 kg, már leszedett növényt is. A szervezett bűnözés elleni ügyészség, a SRI, az aradi és temesvári rendőrség, a rendőrség bevetési csoportja, a katasztrófavédelmisek támogatásával egyszerre tartott házkutatást az öt arad megyei, valamint további négy bukaresti ingatlanban, amelyekben a vietnami tulajdonosok vadkendert termesztettek. Arad megyében főként a felszámolt termelőszövetkezetek elhagyott istállóiban termesztették a cannabist. A szervezett csoport, az eddig vizsgálatok szerint 11 személyből áll, de a nyomzás még folytatódik. A szervezett bűnözés elleni ügyészség közleménye szerint az egyik Arad megyei ingatlanban talált ültetvény volt az eddigi legnagyobb az országban, amit zárt helyen fedeztek fel. A bűnözői csoport a feldolgozás után a kábítószert főként európai országokban terítette.A rovatból ajánljuk:
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.


