151 évvel ezelőtt, 1863. május 21-én született Aradon Winkler Lajos kémikus, a magyar analitika nemzetközi hírű képviselője. Winkler Lajos a budapesti egyetemen tanult gyógyszerészetet, és már doktori disszertációjával híres lett: ebben egy olyan analitikai módszert írt le, amely máig is használatos (Winkler-féle vízben oldott oxigénmeghatározás). Tudományos munkássága szinte kizárólag a klasszikus analitikai kémia módszereinek fejlesztéséről szólt. Több száz tudományos közleményt publikált, több könyve külföldön is megjelent. 1964. óta kétévente Winkler Lajos-emlékérmet adnak át a gyógyszertudományban kimagasló teljesítményt nyújtó kutatóknak.
Egy másik híres magyar vegyész halálának ma van az évfordulója. 1916-ban, vagyis 98 éve ezen a napon hunyt el Görgey Artúr, akit inkább honvédtábornokként, az 1849-es a világosi fegyverletétel kezdeményezőjeként és végrehajtójaként ismernek. Történelmi tettei azóta is vita tárgyát képezik. Mint kémikus sem merült el az ismeretlenség homályában, ő fedezte fel a laurinsavat.
Aradi vegyészévfordulók – 151 éve született Winkler Lajos és 98 éve hunyt el Görgey Artúr
A rovatból ajánljuk:
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
„A közösség mindig is ragaszkodott Fábián Gábor emlékéhez” – Felállítják a templomépítő főgondnok eredeti szobrát [AUDIO]
A Magyar Szórvány Napján.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.



