A Román Tudományos Akadémia 2012 végén temesvári – aradi születésű – magyar fizikust választott tagjává: dr. Vékás Lászlót. „Ez akkora jelentőségű helyi világunkban, hogy felmérni is nehéz, hiszen temesvári magyar még nem volt tagja a román akadémiának. Toró Tibor a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt” – értékeli az esemény jelentőségét Bodó Barna, a temesvári Szórvány Alapítvány elnöke. Vékás László szerénysége miatt ezt szinte senki nem tudta, Bodó Barna fedezte fel az akadémia honlapjának böngészése során idén januárban. Mivel a mai napon, pénteken a Kolozsvári Akadémiai Bizottság temesvári csoportja tisztújító tanácskozást tart, illőnek tartják Vékás László akadémikus köszöntését. A rendezvény a temesvári (Putna utcai) Kós Károly Közösségi Központban ma 17 órakor kezdődik.Aradi származású temesvári professzort választott tagjává a Román Akadémia
A Román Tudományos Akadémia 2012 végén temesvári – aradi születésű – magyar fizikust választott tagjává: dr. Vékás Lászlót. „Ez akkora jelentőségű helyi világunkban, hogy felmérni is nehéz, hiszen temesvári magyar még nem volt tagja a román akadémiának. Toró Tibor a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt” – értékeli az esemény jelentőségét Bodó Barna, a temesvári Szórvány Alapítvány elnöke. Vékás László szerénysége miatt ezt szinte senki nem tudta, Bodó Barna fedezte fel az akadémia honlapjának böngészése során idén januárban. Mivel a mai napon, pénteken a Kolozsvári Akadémiai Bizottság temesvári csoportja tisztújító tanácskozást tart, illőnek tartják Vékás László akadémikus köszöntését. A rendezvény a temesvári (Putna utcai) Kós Károly Közösségi Központban ma 17 órakor kezdődik.A rovatból ajánljuk:
„A közösség mindig is ragaszkodott Fábián Gábor emlékéhez” – Felállítják a templomépítő főgondnok eredeti szobrát [AUDIO]
Adománygyűjtést hirdetett az eredeti Fábián Gábor-szobor újraállítására az Arad-belvárosi Református Egyházközség. A szoboravatóra a felújított templom újraszentelésével együtt a Magyar Szórvány Napján kerül sor.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.


