Aradi orvosokat vádolnak korrupcióval

Fiktív klinikai tesztek miatt indítottak vizsgálatot az ügyészek 26 orvos ellen – közölte kedden a bukaresti legfőbb ügyészség. Az érintett – zömében Temes és Arad megyei – orvosok rendelőit átkutatták.

A vizsgálat azért indult, mert megalapozott gyanúja áll fenn annak, hogy orvosok fiktív klinikai teszteket végeztek betegek adatainak felhasználásával, és olyan gyógyszereket engedélyeztek forgalmazni a román piacon, amelyek valós ellenőrzés nélkül veszélyeztethetik a lakosság egészségét – olvasható a vádhatóság közleményében. Az ügyben öt gyógyszerforgalmazó cég ellen is vizsgálódnak, amelyek pénzzel ösztönözték az orvosokat, hogy törvénytelenül engedélyezzenek bizonyos orvosságokat.

Az ügyészek szerint például az aradi pszichiátria egyik orvosa, aki egyetemi tanár is, úgy tett szert betegek adataira, hogy csúszópénzért beutaltatta őket papíron, ezek a személyek pedig az orvos által kibocsátott papír alapján betegnyugdíjaztathatták magukat. Később az orvosok ezeknek a csak papíron szereplő „betegeknek” az adatait felhasználták a klinikai tesztekhez, amelyeket valójában nem végeztek el. Az orvosok annak függvényében kaptak pénzt a gyógyszergyártó cégektől, hogy hány betegen próbálták ki az új gyógyszereket. Az orvosok a csak papíron vagy a ténylegesen beutalt betegek adatait az ő tudtuk nélkül használták fel.

Hétfőn a korrupcióellenes ügyészség hetvenhét onkológus szakorvos ellen indított bűnvádi eljárást, akiknek egy gyógyszerforgalmazó cég indiai üdülést szervezett, hogy a betegeiknek a cég által forgalmazott orvosságokat írják fel. Az elmúlt hetekben a bukaresti hatóságok több korrupcióval kapcsolatos vizsgálatot indítottak az egészségügyben, miután kiderült, hogy számos kórházakban hamisított fertőtlenítőszereket használtak. A botrány következtében lemondott az egészségügyi miniszter.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A városvezetés azt állítja, nem ők zárták el a kutat, és ki akarják vizsgálni, mi áll a háttérben. A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.