Aradi Magyar Napok – a részletes program

Idén szeptember 22. és október 6. között rendezik meg az Aradi Magyar Napokat, rengeteg színes koncerttel, előadással, kiállítással és egyéb programmal.

Szerdán nyilvánosságra hozta az idei Arad Magyar Napok részletes programját az RMDSZ Arad megyei Szervezete és a Pro Identitas Egyesület. A programot az alábbiakban változtatás nélkül közöljük (a tartalmi és nyelvtani hibákért nem vállalunk felelősséget).

A programfüzet egyébként digitálisan is elérhető .pdf formátumban ezen a címen: https://issuu.com/rmdszarad/docs/amn_programok_web

SZEPTEMBER 22., CSÜTÖRTÖK

Múlt – Jelen – Jövő // Az Aradi Kölcsey Egyesület rendhagyó közgyűlése

Helyszín: Arad, Jelen Ház / Időpont: 18:00  / Szervező: Kölcsey Egyesület

Az Aradi Kölcsey Egyesület rendhagyó közgyűlése, könyvbemutatóval, kedvezményes könyvvásárral és kötetlen beszélgetéssel, egy csésze kávé mellett, Arad közművelődési életéről. Meghívott előadó: dr. Zabán Márta a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetének egyetemi adjunktusa. Szeretettel várjuk egyesületünk tagjait, közéleti életünk vezetőit, egyházaink és civil szervezeteink képviselőit, pedagógusokat és diákokat, történészeinket, a sajtó képviselőit és minden kedves érdeklődőt.

SZEPTEMBER 23., PÉNTEK

Általános iskolások minifoci bajnoksága

Helyszín: Arad, FZ pálya / Időpont: 10:00 / Szervező: Szabadság-szobor Egyesület

A Szabadság-szobor Egyesület idén is megszervezi a hagyományos focibajnokságát, amelyre minden Arad megyei V-VIII. osztályos magyar iskola és tagozat csapata hivatalos. A rendezvény célja, hogy megbarátkoztassák a fiatalokkal a focit, erősítsék bennük a közösséghez való tartozás érzését, ugyanakkor ápolják az iskolaközi kapcsolatokat. Minden résztvevő csapat oklevelet kap, az első három csapat teljesítményét kupával is jutalmazzák. Szeretettel várjuk a szurkolókat.

Kézműves vásár

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 16:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület

Fedezd fel a hagyományos kézműves termékek világát, horgolt játékok, hímzett ruhák, mézeskalácsok, ékszerek, és rengeteg más gyönyörű termék által.

Csiky sátor

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 16:00 / Szervező: Csiky Gergely Főgimnázium

A Csiky Gergely Főgimnázium pedagógusai kézműves foglalkozásokkal és ügyességi játékokkal várják az érdeklődő gyermekeket és fiatalokat pénteken délután 16:00 – 21:00 óra, valamint  szombaton 10:00 – 21:00 óra között a Csiky sátornál.

Folk - udvar

Helyszín: Arad, Megbékélési Park / Időpont: 16:00 / Szervező: Táncház Egyesület, Alma Mater Alapítvány

Ne hagyd ki az Aradi Magyar Napok Folk - udvarát, amely betekintést enged a népzene és a hagyományok izgalmas világába. Ha szeretnél a többi résztvevővel közösen népdalokat tanulni, vagy szeretnéd a népzenei tudásod felmérni egy karaoke délutánon, akkor itt a helyed!

A magyar halászlé - Misik Endre látványkonyhája

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 16:00 / Szervező: A13 Egyesület

Misik Endre megyénk egyik legügyesebb és legkreatívabb szakácsa, aki elhozza nekünk az igazi magyaros ízeket. Halászlé, bográcsos, zsíros kenyér és sok más ínyencség készül majd a sátrában - mindet érdemes lesz megkóstolni.

A király rózsái – zenés népmese-játék

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 16:30 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület, Időtartam: 40–60 perc

Volt egyszer egy király, s annak egy csodálatos virágoskertje. Sok kertész próbálta már a király örök életet adó, kiszáradt rózsabokrát életre kelteni, de egynek sem sikerült. Volt azonban egy bátor legény, aki csak a meséléshez értett, de mégis beállt kertésznek a királyhoz. Vajon neki sikerült a rózsabokorra virágot varázsolni? Ha kíváncsiak vagytok, gyertek, meséljetek, játsszatok együtt a mesemondóval, daloljatok a mesedalnokkal, hátha együtt sikerül virágba borítani azt a varázslatos rózsabokrot.

Előadók: Cserey Both Zsuzsa és Kádár Zoltán János. Az interaktív, népdalokkal, mondókákkal, tánccal fűszerezett mesejáték óvodás és kisiskolás korosztálynak ajánlott.

Feszty és társai az Aradi Kultúrpalotában - tárlatvezetés kicsit másképp

Helyszín: Arad, Ereklye Múzeum/ Időpont: 18:00 / Szervező: Kölcsey Egyesület

A helyek száma korlátozott, ezért előzetes feliratkozás szükséges az alábbi telefonszámon: 0722350238.

Feszty Árpád monumentális triptichonja, Krisztus temetése, több, mint fél évszázad után megtalálta méltó helyét a Kultúrpalota újonnan elkészült képtárában, sok más elismert magyar festő remekműveivel együtt (Munkácsy Mihály, Than Mór, Lotz Károly, Szamossy Elek, Orlai Petrich Soma, stb.)

Az Aradi Kölcsey Egyesület tárlatvezetést szervez az Aradi Magyar Napok keretén belül, ahol az érdeklődők meglátogathatják a triptichont, a Kultúrpalota újonnan elkészült képtárát és az Ereklye Múzeum kiállított tárgyait, valamint végig kísérhetik a kép újra kiállításához vezető utat Fekete Károly tárlatvezető, az Aradi Kölcsey Egyesület alelnökének tolmácsolásában.

DreamFlow koncert

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 18:30 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület

A DreamFlow zenekar 2020 májusában debütált az első saját dallal, amely a ”Nézz fel az égre” címet kapta. Azóta már számos új daluk született, amelyeket előszeretettel játszanak a koncertjeiken, néhány feldolgozás kíséretében. 2021 augusztusában elnyerték a SICULUS Díjat, majd októberben a Legszebb Erdélyi Magyar Dal tehetségkutatón a “Csendes utazó” című dalukkal ismét a dobogó legfelső fokára állhattak fel az “Év felfedezettje” kategóriában.

Almási Eszter és Rónai Zoltán koncertje

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 19:30 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Csiky Gergely Főgimnázium

Almási Eszter és Rónai Zoltán, a Csiky Gergely Főgimnázium két diákjának zenei összeállítása, amellyel szeptember 23-án, pénteken az Aradi Magyar Napok nagyszínpadán varázsolják majd el az aradi közönséget!

Bagossy Brothers Company koncert

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 20:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület

A Bagossy Brothers Company 2013 májusában alakult Gyergyószentmiklóson, nevüket pedig a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk).

A csapatot már senkinek nem kell bemutatni, hiszen az évek során az egész Kárpát-medencei magyarság egyik legnépszerűbb koncertzenekarává váltak. “Olyan ő”, “Visszajövök”, “Boldog idők”, “Fekszünk a strandon”, “Csak az ég tudja” és számos más közkedvelt slágerüket együtt énekelhetjük szeptember 23-án az Aradi Magyar Napokon!

SZEPTEMBER 24., SZOMBAT

Veterán jármű kiállítás

Helyszín: Arad, Csiky Gergely Főgimnázium udvara / Időpont: 09:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület, XabiGarage

2019. október 5-èn került megrendezésre az első nemzetközi veterán jármű kiállítás a Csiky Gergely Főgimnázium udvarán. Idèn újra ugyanezen a helyszínen kap majd otthont, immár második alkalommal. A nagyszabású kiállítás, mely számos hazai ès külföldi veterán autót fog felsorakoztatni, az Aradi Magyar Napok egyik fénypontja lesz a veterán autókat kedvelők számára.

Oldtimerek ès youngtimerek széles skálája tekinthető majd meg, többek között Dacia, Mercedes márkák, a többi legyen kellemes meglepetès a tisztelt látogatók számára. Mindenkit sok szeretettel várunk egy nosztalgiát idéző családias szombaton, 2022. szeptember 24-èn 9:00 órától egészen késő estig, gyönyörű veterán autók társaságában, kellemes órákat elölteni, csevegni ès felidézni szebbnél szebb emlékeket, társalogni autókról a gyűjtő tulajdonosokkal.

ISU Arad - tűzvédelmi bemutató

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 10:00 / Szervező: A13 Egyesület

Betekintést nyerhetünk a hétköznapi hősök – jelen esetben a tűzoltók – tevékenységébe, belebújhatunk a speciális tűzoltó ruházatba, felpróbálhatjuk a sisakot, kézbe vehetjük a tűzoltáshoz szükséges eszközöket, és kérdezhetünk sok-sok érdekes, a tűzoltással kapcsolatos dolgot a jelenlévő tűzoltóktól. És ha már beöltöztünk, esetleg kézbe vettük a hatalmas tűzoltó slagot, fotózkodhatunk is kedvünkre.

Kézműves vásár

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 10:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület

Fedezd fel a hagyományos kézműves termékek világát, horgolt játékok, hímzett ruhák, mézeskalácsok, ékszerek, és rengeteg más gyönyörű termék által.

Retró-videójátékok barlangja - Arcade játékgépek minden korosztálynak

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 10:00 / Szervező: A13 Egyesület

Nem jártál még retró jatékteremben? Talán még nem is éltél, amikor ezek a termek működtek, és ezek a játékok születtek? Sebaj! Most bepótolhatod az eseményen lévő arcade játékgépeken: ott lesz Super Mario, Street Fighter és sokan mások. Hozd el a haverokat is egy versenyre!

Tekerésre fel! - virtuális bicajverseny

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 10:00 / Szervező: A13 Egyesület

Lehet bicajozni városban és hegyen-völgyön de lehet szobában és online is versenyezni a barátaiddal. Gyere ki és találkozz profi versenyzőkkel, gyere a csapatoddal és tekerjetek el Szegedig vagy Pestig, úgy hogy közben el sem mentek Aradról. Az új technológiák mindezt lehetővé teszik számodra. Jó tekerést!

Sport-sarok / sport, ami összeköt minket: ping-pong, tollas, teqball, beer-pong

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 10:00 / Szervező: A13 Egyesület

Gyere ki az eseményre és mérd össze tudásodat teqballban, pingpongban vagy akár tollasban is. Lássuk, ki a jobb!

Csillagászati és távcsöves bemutató

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 10:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Armand Popa, Aradi Csillagászati Egyesület

Napközben távcsövön keresztül figyelhetjük meg központi csillagunk, a Nap korongját és napfoltjait, sötétedés után pedig a naprendszerünk két óriás bolygóját kémlelhetjük, a Jupitert és a Szaturnuszt. Egész nap lehetőség lesz megtekinteni az Aradi Csillagászati Egyesület asztrofotóit, és nagyon szívesen elbeszélgetünk az érdeklődőkkel és próbálunk választ adni minden csillagászattal kapcsolatos kérdésre.

Legendárium

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 10:00 / Szervező: A13 Egyesület

Meggyőződésünk, hogy a legendák és mondák egyben leckék, tele ősi igazságokkal, üzenetekkel, a múltunkra utalva mutatnak a jövőnkbe. Székelyföldön szinte minden különleges földrajzi helyszínnek, várnak, településnek, szentnek van egy története. A Székelyföldi Legendárium európai védett márka: szellemi örökségünket itthon és külföldön egyaránt népszerűsítjük. Gyertek el, ismerjétek meg a meséket és a játékokat.

Csiporka – Játszó- és alkotótér

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 10:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület

A Csiporka – Játszó- és alkotótér a magyar népi kultúrára épül, ahol a család apraja nagyja talál kedvére való foglalkozást!  Az ügyességi és logikai játékok sokszínűsége teret ad a felhőtlen szórakozáshoz.

Társasjáték kuckó - közös játék kicsiknek és nagyoknak

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 10:00 / Szervező: A13 Egyesület

Mindannyian szeretünk játszani, előbújik belőlünk a gyerek. Kicsik és nagyok, gyertek egyet társasjátekozni Erdély legnagyobb társasjáték gyűjtőjével, aki kívülről ismeri az összes játék szabályait. Ha van olyan játék, amit még nem játszottál, itt biztosan megtalálod.

Könyv csere-bere

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 10:00 / Szervező: A13 Egyesület

Szereted a könyveket? Van sok könyved? Esetleg olyan is, amire már nincs szükséged, de nem dobnád a kukába? Itt a lehetőség, hogy hasznosan megszabadulj tőlük és másokat boldogíts velük. Hozd el a fölösleges könyveid, dobd bele a ládánkba, és válassz magadnak másik könyvet, ugyanannyit, amennyit felajánlasz e célból. Ha nem szeretnéd már gyarapítani könyvgyűjteményedet, és így is felajánlasz másoknak könyvet, azt is szívesen várjuk!

Csiky sátor

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 10:00 / Szervező: Csiky Gergely Főgimnázium

A Csiky Gergely Főgimnázium pedagógusai kézműves foglalkozásokkal és ügyességi játékokkal várják az érdeklődő gyermekeket és fiatalokat pénteken délután 16:00 – 21:00 óra, valamint  szombaton 10:00 – 21:00 óra között a Csiky sátornál.

Folk - udvar

Helyszín: Arad, Megbékélés Park / Időpont: 10:00 / Szervező: Táncház Egyesület, Alma Mater Alapítvány

Ne hagyd ki az Aradi Magyar Napok Folk - udvarát, amely betekintést enged a népzene és a hagyományok izgalmas világába. Ha szeretnél a többi résztvevővel közösen népdalokat tanulni, vagy szeretnéd a népzenei tudásod felmérni egy karaoke délutánon, akkor itt a helyed!

A magyar halászlé - Misik Endre látványkonyhája

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 10:00 / Szervező: A13 Egyesület

Misik Endre megyénk egyik legügyesebb és legkreatívabb szakácsa, aki elhozza nekünk az igazi magyaros ízeket. Halászlé, bográcsos, zsíros kenyér és sok más ínyencség készül majd a sátrában - mindet érdemes lesz megkóstolni.

Makettbörze a téren

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 10:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület, XabiGarage

Molnár Csaba aradi makett-gyűjtőt sokak számára nem kell bemutatni, hiszen már eddig is rengeteg sikeres börzét szervezett városunkban. A 2022-es Aradi Magyar Napok alkalmából ismèt találkozhatunk vele ès kisautóival szeptember 24-èn, szombaton a Megbékélési parkban, ahol több asztalnyi kisautó lesz kiállítva, kicsiknek, nagyoknak, gyűjtőknek egyaránt. Lesz bőven csemegézni való. Várunk mindenkit szeretettel a "xabigarage" - nál.

Arcfestés gyerekeknek

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 10:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete

Nagy öröm számunkra a mosolygós gyermekarcokat látni, amikor belenéznek a tükörbe és meglátják, mit varázsoltunk belőlük néhány perc alatt. Nagy izgalommal vetik alá magukat az arcfestésnek még a legkisebbek is.

Rákóczi Szövetség ösztöndíj átadó

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 11:00  / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Rákóczi Szövetség

A szeptemberi iskolakezdést követően külhoni magyar iskolakezdők ezreit köszönti a Rákóczi Szövetség, szüleiknek kifejezve elismerését és köszönetét a magyar iskolaválasztásért.

Az iskolakezdőknek szeptember és december között több száz helyszínen ünnepélyesen adják át a Szövetség munkatársai a magyarországi társadalom összefogását és megbecsülését jelképező ösztöndíjat. A Magyar Iskolaválasztási Program mögött széleskörű társadalmi összefogás jött létre. A támogatók között félezer magyarországi önkormányzat, magánemberek, közéleti személyiségek és alapítványok sorakoztak fel.

Szeptember 24-én, szombaton 11:00 órától a Rákóczi Szövetség képviselői átadják az Arad városi előkészítő osztályos gyermekeknek az ösztöndíjakat. 

Kötetlen beszélgetés Vincze Lóránt EP képviselővel - Merre tovább, Európa?

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 12:00  / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület

Vincze Lóránt európai parlamenti képviselő egy kötetlen beszélgetésre hívja önöket Európa és Erdély jövőjéről az Aradi Magyar Napok keretén belül. A beszélgetés központi témája a következő időszak, a hazai és uniós élelmiszeripar, az áruk és szolgáltatások emelkedő árai, az infláció, az ukrajnai háború illetve az energiaválság következménye az Unióra, valamint az életünkre.

Mesekocsi Színház - vidám, zenés, interaktív bohócműsor

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 11:30 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület

A Mesekocsi Színház vidám társulata, 2006 óta szórakoztatja a gyermekeket, családokat mesejátékaival, bábelőadásaival, bohóc-, bűvész-, Mikulás műsoraival, gyermekkoncertjével és megannyi további programjával, produkciójával. A sok utazás mellett, ők hívták életre többek között, az Egyszeregy Magyar Mesefesztivált, és az országos Bohócparádét is. Az Aradi Magyar Napokra vidám, zenés bohócműsorukkal érkeznek hozzánk!

“Találjunk most mihamarabb vidám lelkű gyerekeket! Ha megvannak, hadd legyenek! ...jókedvűek és derűsek! Ha nem megy nekik maguktól? Adunk nekik magunkból!“

Dj Patent / retro lounge

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 12:00 / Szervező: A13 Egyesület

A retró zene örök, sokan szeretik, de csak egy igazi DJ tudja felvillanyozni a társaságot. DJ Patent, a retró dj elhozza nekünk a legjobb nótákat. Bulizzunk együtt!

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiadványainak bemutatása

Helyszín: Arad, Megbékélés Park / Időpont: 12:00 ; 16:00 / Szervező: Aradi RMDSZ Nőszervezet, A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Udvarhelyszéki RMDSZ Nőszervezete

Az intézmény az elmúlt években számos szakkönyvet jelentetett meg a néprajz, a hagyományok, a kulturális örökség témakörében. Nagy hangsúlyt fektetnek a népi kultúra megőrzésére és ápolására, a hagyományos népviseletek dokumentálására, népi motívumaink és tájházaink népszerűsítésére. A történelmi és helyismereti kiadványok közül a legismertebb A székelység története, amely magyar, román és angol nyelven is megjelent. A kiadványokat bemutatják: Bartalis Izabella és P. Buzogány Árpád. 

Csillagok útján - előadás

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 15:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Armand Popa, Aradi Csillagászati Egyesület

Csillagászati előadás kicsiknek és nagyoknak. Csillagok születése, élete és halála. Naprendszerünk égitestjei, a mélyég égitestjei, univerzális távolságok, fekete lyukak, szupernovák és galaxisok.

Mano & Gregor koncert

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 16:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület

A Mano & Gregor zenekar 2022-ben alakult azzal a céllal, hogy a sokak által már jól ismert Indie Folk zenei stílust egy színvonalas produkció formájában elhozza Romániába. Történetük olyan, mint a mesében: a gyermekkori barátok szétszélednek, majd újra egymásra találnak és elhatározzák, alkotnak valamit, amivel önmagukból adhatnak egy-egy szeletet a nagyvilágnak.

Ráduly Botond Manó és Petri Gergő barátságának története egyben igaz valóság: miután mindketten külön-külön keresték boldogulásukat a zenei életben, a sors újra összehozta a sepsiszentgyörgyi fiatalokat, akik most egy teljesen új projekttel, videó klippel és fontos üzenetekkel állnak ki a nagyközönség elé. Szeptember 24-én az Aradi Magyar Napok nagyszínpadán varázsolják majd el az aradi közönséget!

Klings - The Drinks sörkóstoló - Fehér Nyúl sörfőzde

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 17:00 / Szervező: A13 Egyesület

A helyek száma korlátozott, ezért előzetes feliratkozás szükséges az alábbi telefonszámon: 0761899230.

A Klings Beer Selection bemutatja a Fehér Nyúl sörfőzdét: “A világ végtelen, csodálatos és sok titkot rejt. Hiszünk abban, hogy az ember feladata a felfedezés. Minden, amit szenvedélyes kíváncsiságunktól hajtva teszünk, egy-egy újabb lépés ezen az úton. Ez a kíváncsiság indított el minket a házi sörfőzés izgalmas ösvényén is 2010 környékén. Kezdetben a felfedezés és az alkotás öröme hajtott, hogy otthon, a konyhában is lehet iható, sőt kifejezetten jó sört készíteni. Aztán belemélyedtünk a kísérletezésbe, az alapanyagok sokszínűségébe, a sörtípusok végtelen változatosságába, a biokémia rejtelmeibe, az eljárások, eszközök, berendezések újabb és újabb fajtáiba. Beszippantott minket a sörfőzés. De nem álltunk meg itt.

Szerettük volna megmutatni másoknak is, hogy a sör világa sokkal gazdagabb annál, mint amit korábban mi is hittünk róla. A lehető legtöbb emberrel meg akartuk osztani azt az örömöt, amit a felfedezés nyújt. Ezért létrehoztuk a Fehér Nyúl sörfőzdét, amivel kaput nyitunk azok számára, akiket hozzánk hasonlóan állandóan hajt a kíváncsiság. Sörfőzdénk az a nyúlüreg, melyen át egy új valóságba kerülhetsz. Bízd magad a Fehér Nyúlra, és lépj be!”

Pokolgép koncert

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 18:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület

Az első magyar heavy metál album, az 1986-ban megjelent Totális metál az 1980-as évek elején alakult Pokolgép együttes nevéhez köthető, amelynek nyitódala, A jel szinte azonnal rocker himnusszá vált. Megalakulásuk óta számos lemezük került fel a legnagyobb hatású magyar metál albumok listájára.

Tagok: Tóth Attila – ének, Kukovecz Gábor – gitár, Pintér Csaba – basszusgitár, Z. Kiss Zalán – gitár, Kleineisel Márk – dobok. Idén szeptember 24-én, szombaton, az Aradi Magyar Napokon tombolhatunk együtt legjobb dalaikra.

Nagy Feró és a Beatrice

Helyszín: Arad, Megbékélési Park  / Időpont: 20:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület

A magyar zenei élet mindig megújuló emblematikus figurája, a Kossuth-díjas Nagy Feró és a legendás Beatrice zenekar egy fergeteges koncerttel örvendezteti majd az aradi közönséget szeptember 24-én, szombaton. A legnagyobb slágereik, a „8 óra munka”, a „Pancsoló kislány” és az „Azok a boldog szép napok” biztosan felcsendülnek majd az Aradi Magyar Napok színpadán.

Tagok: Nagy Feró – ének, Laczik Ferenc – basszusgitár, Kékkői Zalán – gitár, Nagy Hunor Attila – dob, ütőhangszerek, Tari Botond – gitár, billentyűs hangszerek.

SZEPTEMBER 25., VASÁRNAP

Feszty és társai az Aradi Kultúrpalotában - tárlatvezetés kicsit másképp

Helyszín: Arad, Ereklye Múzeum/ Időpont: 16:00 / Szervező: Kölcsey Egyesület

A helyek száma korlátozott, ezért előzetes feliratkozás szükséges az alábbi telefonszámon: 0722350238.

feszty Árpád monumentális triptichonja, Krisztus temetése, több, mint fél évszázad után megtalálta méltó helyét a Kultúrpalota újonnan elkészült képtárában, sok más elismert magyar festő remekműveivel együtt (Munkácsy Mihály, Than Mór, Lotz Károly, Szamossy Elek, Orlai Petrich Soma, stb.)

Az Aradi Kölcsey Egyesület tárlatvezetést szervez az Aradi Magyar Napok keretén belül, ahol az érdeklődők meglátogathatják a triptichont, a Kultúrpalota újonnan elkészült képtárát és az Ereklye Múzeum kiállított tárgyait, valamint végig kísérhetik a kép újra kiállításához vezető utat Fekete Károly tárlatvezető, az Aradi Kölcsey Egyesület alelnökének tolmácsolásában.

Csenki Attila és Elek Péter közös estje

Helyszín: Arad, Bábszínház  / Időpont: 18:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület. Jegyár: 15 lej

A helyek száma korlátozott, jegyeket az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének székházában lehet igényelni.

További információ az alábbi telefonszámon: 0257250627.

Elek Péter és Csenki Attila a Dumaszínház társulatának tagjai. Szeptember 25-én, az Aradi Magyar Napok keretén belül egy fergeteges humoresten lépnek fel, ahol a szórakozás garantált!

Elek Péter előadásaiban gyakran beszél a nők lelki világáról, és az ezt enyhítendő egyetemes történelemről és Mohácsról. Tőle ismerjük Kidobó István legendáját, emellett csapvíz és CSOK influencer is.

Csenki Attila a bulvármagazinok és Cirmi cica mágikus hengerrel felvértezett réme, akit az újságírók csak úgy emlegetnek: a humorista, akinek a nevét nem ejtjük ki!

SZEPTEMBER 26., HÉTFŐ

Kádár Annamária pszichológus, tréner, egyetemi oktató előadása

Téma: VALÓDI PÉLDAKÉPEK, Helyszín: Arad, Jelen Ház / Időpont: 17:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület

Dr. Kádár Annamária pszichológus, tréner, egyetemi oktató Marosvásárhelyen született. Tanítóképzőben érettségizett, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karán szerezte pszichológusi oklevelét. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán, a Kognitív Fejlődés programon végezte doktori tanulmányait, amivel párhuzamosan a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte meg munka és szervezetpszichológusi szakképesítését. Második aradi előadásának témája a: Valódi példaképek.

“Egy jó példa erőt ad, pozitív életszemléletet közvetít, előre visz, és segít felismerni azt, amiben igazán jók lehetünk. A példaképeket nem lemásolni kell, hanem ihletet meríteni belőlük. Ők a saját magunk választotta út bejárásához és az elénk gördülő akadályok leküzdéséhez nyújtanak számunkra mintát és támaszt. Beavatnak minket az élet titkaiba, hiteles történetükkel segítenek eligazodni abban, hogy mi helyes és mi helytelen, mi visz eredményre és mi vezet kudarchoz. Ha gyerekként, serdülőként, majd felnőttként megkapjuk a kellő inspirációt, akkor az életben már önállóan is tudunk boldogulni, fejlődni.

Azt tapasztalom, hogy ma mind a gyerekek, mind a felnőttek rettenetesen ki vannak éhezve a hiteles kortárs példaképekre. Olyan embereket szeretnének maguk körül látni, akiket elért eredményeikért és belső tartásukért egyaránt becsülhetnek. Hétköznapi mesehősöket, akik a saját életük példájával mutatják meg, hogyan érdemes élni.”

Bekecs Néptáncegyüttes - Tóték

Helyszín: Arad, Nagyszínház / Időpont: 19:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület, Aradi Kamaraszínház

Jegyár: 15 lej. A helyek száma korlátozott, jegyeket az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének székházában lehet igényelni. További információ az alábbi telefonszámon: 0257250627.

Örkény István abszurd tragikomédiájában rendkívüli szerepet kap az a fajta testiség, amely sokszor a humor, máskor a nyomor és kín forrását jelenti. Táncszínházi előadásunk főként a nonverbalitás eszköztárát használja, szereplői a drámai szövegből jól ismert különleges karakterek testi-lelki kivetülései a térben. A test kifejező ereje, a szerepformálás fizikális lehetőségei, a mimika és a mozdulatok energiája meséli el ezt az örökérvényű történetet, mindezt egy sajátos dramaturgiai vonalvezetéssel a néptánc és népzene nyelvén.

Rendező és koreográfus Györfi Csaba, zeneszerző, ifj. Csoóri Sándor, díszlettervező Szőke Zsuzsi, jelmeztervező Lokodi Aletta, jelmezkivitelező Antal Mónika, videó montázs Izsák Előd, koreográfusok Farkas Ágnes és Farkas Tamás.

SZEPTEMBER 27., KEDD

Hosszú Zoltán könyvbemutatója - II. kötet

Helyszín: Arad, Jelen Ház / Időpont: 18:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület

A könyvbemutatón 100 tiszteletpéldányt osztunk szét a résztvevők között.

Az Aradi Magyar Napok keretén belül Hosszu Zoltán "Magyar szenátor a román parlamentben" című II. kötetének bemutatójára szeptember 27-én kerül sor a Jelen Ház nagytermében. A könyv az 1992-1996 közötti második parlamenti ciklus eseményeit, illetve Hosszu Zoltán politikai tevékenységét mutatja be és szót ejt az RMDSZ sikereiről és kudarcairól is.

"A kötet második részében az 1989. decemberi eseményeket kivizsgáló különbizottságban kifejtett tevékenységemről írok, elmondom véleményemet az úgynevezett román forradalomról, ismertetek néhány kevésbé ismert epizódot és részletezek néhány érdekesebb tanúvallomást." - Hosszu Zoltán, előszó.

ElőFilmtettFeszt - erdélyi magyar mozi - Becsúszó szerelem

Helyszín: Arad, Csiky Gergely Főgimnázium díszterme / Időpont: 19:00 / Szervező: A13 Egyesület

A FilmtettFeszt célja az volt, hogy friss magyar filmeket vetítsen az erdélyi közönségnek – olyan alkotásokat válogat, amelyek nem kerültek mozi forgalmazásba Romániában –, ugyanakkor bemutatkozási lehetőséget és nyilvánosságot biztosít az erdélyi filmesek alkotásainak. Aradon a magyar napok keretén belül a Búcsúzó szerelem kerül bemutatásra.

“Gyula, az elkötelezett fociultra és felesége, Mariann gyereket szeretnének. Miután kiderül, hogy a férfi meddő és az örökbefogadás lehetősége is elszáll, Mariann utolsó esélyként megállapodik egy roma lánnyal, Lüszivel, hogy a hamarosan születendő gyermekét magukhoz veszik. A terv mindannyiuk életét fenekestül forgatja fel. Gyulának ettől fogva folyamatosan trükköznie kell, hogy ne bukjon le a rasszista focirajongó barátai előtt, a magánélete pedig további nem várt fordulatokat tartogat számára: Ámor nyilai a legváratlanabb helyről találnak a szívébe, humoros helyzetek és erkölcsi dilemmák sora elé állítva hősünket.”

Rendező: Nagy Viktor Oszkár / Forgatókönyvíró: Bárány Márton, Nagy Viktor Oszkár / Operatőr: Kürti István / Producer: Erdős Melinda, Gerő Marcell, Sára László / Vágó: Sass Péter / Zene: Tövisházi Ambrus / Szereplők: Ötvös András, Gombó Viola Lotti, Thuróczy Szabolcs, Stefanovics Angéla, Hajdu Szabolcs, Orosz Ákos, Piller Ádám, Rajkai Zoltán, Tenki Réka.

SZEPTEMBER 28., SZERDA

Csiky Gergely nyílt nap - kincskeresés a csálai erdőben

Helyszín: Arad, Csálai erdő / Időpont: 10:00 / Szervező: Csiky Gergely Főgimnázium

Kincskeresés – játékos foglalkozás a megye magyar nyolcadik osztályos tanulói számára a csálai erdőben, a Csiky Gergely Főgimnázium szervezésében.

Dankó Rádió - nótaest

Helyszín: Arad, Kultúrpalota / Időpont: 19:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület

A helyek száma korlátozott, meghívót  az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének székházában lehet igényelni. További információ az alábbi telefonszámon: 0257250627.

Magyarország legnépszerűbb nóta rádiója, a Dankó Rádió online 2012. december 22-én indult. A Dankó Rádió a közmédia legújabb rádióadója, melynek zenei kínálatát klasszikus magyar nóták, cigányzenék, operettek, népdalok és világzenék színesítik. A rádió célja pedig indulásakor az volt, hogy a médiából egyre jobban kiszoruló magyar nótát, cigányzenét és több hasonló hagyományos zenei stílust visszahozzanak a mindennapokba, hiszen ezeknek sokkal népesebb a rajongótábora, mint amennyi médium sugározza őket.

Mivel új lehetőség adódott,  az anyaországi támogatásoknak köszönhetően a belépés ingyenessé vált. Az előadásra meghívók igényelhetők az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének székházában.

SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK

Rancz Zsolt - “Neked könnyű me' céged van”  könyvbemutató - moderál Pálfi Kinga

Helyszín: Arad, Jelen Ház/ Időpont: 18:00 / Szervező: Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet

Unod már a sok tömör szakmai irodalmat? Fáraszt a sok komoly üzleti könyv, aminek olvasása közben kínszenvedés minden perc számodra és alig várod, hogy már a végére érj? Akkor nem vagy egyedül!

Biztos vagyok benne, hogy hallottad ezt a mondatot: „Ó, neked könnyű, mert céged van!” Ha nincs vállalkozásod, te is ezt gondolod, de ha vállalkozásod van, akkor utálod, amikor ezt vágják a fejedhez.

Sokan a cégtulajdonosi létet úgy képzelik el, hogy míg ők hátradőlnek, a munkásaik hajtják a szekeret és csak úgy magától dől a lé. Minél kevésbé látsz bele, annál könnyebbnek néz ki.

Rancz Zsolt, kreatív igazgató, a Wameleon Design tulajdonosa kudarctörténetén keresztül meséli el egy cégindítás viszontagságos körülményeit szeptember 29-én a “Neked könnyű me' céged van” könyvbemutatón és beszélgetésen, amelyet Pálfi Kinga, televíziós riporter-szerkesztő moderál.

Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Az élő holttest 

- mulatság élő zenével -

Helyszín: Arad, Jelen Ház / Időpont: 21:00 / Szervező: Aradi Kamaraszínház

Az előadás betegség miatt ELMARAD! – RÉSZLETEK ITT.

15 éves az Aradi Kamaraszínház

Aradi Kamaraszínház - Szegedi Pinceszínház produkció

Fegya Protaszov házassága válságba jut. Egyetlen megoldás a válás lenne, de a vallás és a konvenciók szigorú szabályokat rónak a házasfelekre. Fegya álöngyilkossággal ad szabadságot feleségének, aki él is ezzel. Ám a sors nem hagyja, hogy életüket ilyen egyszerűen rendezzék.

Az egyedi hangvételű Tolsztoj-adaptációban egyfajta pokoli lakodalomként elevenedik meg a dráma, amelyhez a szabadkai Juhász Zenekar tagjai biztosítják az élő zenét, énekel Tapasztó Alexandra.

Szereplők: Jászberényi Gábor, Kancsár Orsolya, Balog József, Sebők Maja, Gulyás Hermann Sándor, Büky Bea, Nagyhegyesi Zoltán, Kálmán Zsófia, Varga Bálint. Rendező: Tapasztó Ernő.

SZEPTEMBER 30., PÉNTEK

Kabaré a holnap városából

Helyszín: Arad, Kultúrpalota / Időpont: 18:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület

Jegyár: 15 lej. A helyek száma korlátozott, jegyeket az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének székházában lehet igényelni. További információ az alábbi telefonszámon: 0257250627.

Kabaréjelenetek, anekdoták, sanzonok, kuplék és híres magyar filmek legendás színészeinek örökzöld betétdalai idézik meg azt a világot, amikor még volt min nevetni, és együtt dúdolni a sarki fűszeressel a korszak legnagyobb slágereit. Egy rég elfelejtett műfaj újjáéledésének a részese az, aki beül a produkcióra.

Szeptember 30-án, pénteken 18 órától az aradi Kultúrpalotában megtekinthető a Kabaré a holnap városából című varieté műsor, melyet Plesa Róbert és Sorbán Attila állított össze. Közreműködnek Kolcsár Katalin, Székely Zsejke, Plesa Róbert és Rigmányi István énekművészek, Gyenge Zoltán Balázs hegedűművész és Kolcsár Péter zongoraművész.

Hősök és Honismeret kvízműsor Kovács Zsolt kvízmesterrel

Helyszín: Arad, MobiLux / Időpont: 19:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, AMISZ, Pro Identitas Egyesület

Kovács Zsolt az Erdélyi Kvíz-bajnokság megálmodója és főszervezője, amelynek keretében rendszeresen tart teltházas kvíz műsorokat Erdély 5 városában. Kvíz estjei személyre szabottak, aktuálisak és a közösség legfontosabb témáit és problematikáját dolgozzák fel.

Aradra a 100 kérdéses "Hősök és Honismeret" kvízműsorát hozza el, amelyre 3-5 fős csapatok regisztrációját várjuk az alábbi linken: https://forms.gle/QJExb11ekLZCMYPt7. Gyertek el, a minőségi szórakozás garantált!

Ifjúsági minifoci bajnokság

Helyszín: Arad, FZ pálya / Időpont: 10:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület, Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet

Az RMDSZ ifjúsági minifoci bajnokság célja az, hogy összehozza az aradi és Arad megyei magyar fiatalokat. Az eseményen több, mint 10 csapat fogja összemérni erejét a megye minden magyarlakta településéről. Az első három csapat díjazásban részesül. Szeretettel várunk minden szurkolót október 1-én, szombaton a FZ pályán.

OKTÓBER 1., SZOMBAT

Elődeink nyomában - világosi zarándoklat

Helyszín: Arad, Világosi vár / Időpont: 10:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület

Az Arad megyei VI. osztályos diákok hagyományos kirándulása a világosi várhoz, amely a 13 Aradi Vértanúról való megemlékezést, a történelmi események megismerését szolgálja.

Fábián Gábor, Orlay Petrich és az aradi Liszt zongora - előadás

Helyszín: Arad, Kultúrpalota / Időpont: 18:00 / Szervező: Kölcsey Egyesület

 A helyek korlátozott volta miatt részvételi szándékukat kérjük jelezzék a 0722350238 vagy az RMDSZ telefonszámán (0257250627).

Hogyan kapcsolódnak a címben szereplők egymáshoz s Aradhoz? Megtudhatja bárki, ha október elsején, szombaton este 18 órakor részt vesz a Kölcsey Egyesület előadásán, amelyet nem akárhol, a Kultúrpalota nagy képtári termében tartunk.

Különleges est – különleges helyen. S mindennek megvan a magyarázata is. Most elöljáróban talán annyit, hogy: Fábián Gábor költő, műfordító, az aradi református közösség főgondnoka (a templom építésekor, 175 évvel ezelőtt), az 1848-as események aktív résztvevője, 1865 és 1869 között Arad országgyűlési képviselője volt. A nagy képtári teremben kiállított portréja Orlai Petrich Soma alkotása. Orlai Petrich Soma – Petőfi másod unokatestvére – 1822. október 22-én, 200 évvel ezelőtt született Mezőberényben. S a Liszt-zongora? 1846-ban Liszt Ferenc két hangversenyt tartott Aradon. A kiállított zongorán játszott s a bevétel egy részét az aradi református templom építésének javára ajánlotta fel.

Az est előadói: Dr Kőfalvi Tamás, a Szegedi Tudományegyetem BTK Történeti Intézetének egyetemi docense, Földi Imelga művészttörténész, az Aradi Múzeum muzeológusa, Wittmann Anikó, a Múzeum könyvtárosa és Tokács-Máté Mónika, az Aradi Könyvtár Régi Könyvek részlegének munkatársa.

De lesz egy kis muzsika is a Vox Angelicus vonósnégyes előadásában. Lehet, hogy pár percre megszólal a Liszt zongora is és dr Adelina Stoenescu valamint a Múzeum és a Könyvtár munkatársainak jóvoltából egy kis kamara kiállításon Fábián emlékek illetve művei első kiadásai is megtekinthetőek lesznek. Az est házigazdája: Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke.

AMISZ buli - Dj Juniorral és Hamvai P.G.-vel

Helyszín: Arad, Club4You / Időpont: 22:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület, AMISZ

Jegyár: 15 lej. Jegyeket az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének székházában vagy a helyszínen  lehet igényelni. További információ az alábbi telefonszámon: 0759828198.

Október első hétvégéje hűvösnek ígérkezik, ezért úgy gondoltuk, hogy fel kéne melegítenünk egy igazán ütős bulival! Az első októberi szombat estédet a Rádió 1 fenegyerekei, a DISCO'S HIT legendái fogják felpörgetni a Club 4U-ban: DJ Junior és Hamvai P.G. A hangulatért Dj Tino, valamint Dj Leviti B2B Dj Patrick felelnek majd a DISCO'S HIT legendáinak fellépése előtt és után.

OKTÓBER 2., VASÁRNAP

Táncház

Helyszín: Arad, Csiky Gergely Főgimnázium díszterme / Időpont: 17:00 / Szervező: Táncház Egyesület, Alma Mater Alapítvány, RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület

A magyar néptáncot kedvelőket szeretettel meghívjuk az október 2-án 18 órától tartandó táncoktatással egybekötött táncházba, a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermébe. Kicsik és nagyok egyaránt tanulhatnak a békéscsabai táncoktatóktól, a talpalávalót pedig élő zenekar húzza majd késő estig!

OKTÓBER 3., HÉTFŐ

Pedagógus délután

Helyszín: Arad, Csiky Gergely Főgimnázium díszterme / Időpont: 16:00 / Szervező: RMPSZ

A Romániai Magyar Pedagógusok Szöveteségének Arad megyei szervezete megemlékezik a Szövetség 30 éves fennállásáról és átadja elismerő okleveleit és kitűntetéseit azoknak a pedagógusoknak, akik példaértékű munkájukkal támogatták a pedagógus közösséget.

Ujj János - "Kisebbségi felekezetek templomai, zsinagógai, imaházai Aradon” könyvbemutató

Helyszín: Arad, Csiky Gergely Főgimnázium díszterme / Időpont: 18:00 / Szervező: Szabadság-szobor Egyesület

A  HIT  megtartó  ereje. “Ujj János legújabb könyvének témája a városunkban működő egyházi rendeltetésű épületek bemutatása. Az Aradon tevékenykedő különböző felekezeteket kiszolgáló épületek leírása időrendi sorrendben, egységes módon történik huszonegy részben, fejezetben. A könyv nem egyszerű bemutatása a városban egykoron és ma is működő egyházi rendeltetésű épületeknek. A szerző helytörténész, történelem tanár a bemutatott épületeket behelyezi abba a történelmi korba amelyben megépültek pontosan leírja a külső és belső építészeti jegyeiket, külön kiemeli a művészettörténelmileg jelentősebb alkotásokat.

Ujj János könyve az egyházi intézményeket segítő, kiszolgáló épületekről szól , de a lényege az , hogy a templomokba, zsinagógákba, imaházakba betérő emberek egymás iránti szeretetben, békében és hitben erősödjenek közösségük és saját épülésük érdekében." - Király András

ElőFilmtettFeszt - erdélyi magyar mozi - Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

Helyszín: Arad, Csiky Gergely Főgimnázium díszterme / Időpont: 20:00 / Szervező: A13 Egyesület

A FilmtettFeszt célja az volt, hogy friss magyar filmeket vetítsen le az erdélyi közönségnek – olyan alkotásokat válogat, amelyek nem kerültek mozi forgalmazásba Romániában –, ugyanakkor bemutatkozási lehetőséget és nyilvánosságot biztosít az erdélyi filmesek alkotásainak. Az aradi közönség a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmdrámát láthatja az Aradi Magyar Napok keretén belül.

“Márta, a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfival. Ám Márta hiába vár a Szabadság-híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor rátalál, élete szerelme azt állítja: sohasem látta őt azelőtt.”

Rendező: Horvát Lili / Forgatókönyvíró: Horvát Lili / Operatőr: Maly Róbert / Producerek: Csernátonyi Dóra, Horvát Lili, Miskolczi Péter / Vágó: Szalai Károly / Zene: Keresztes Gábor / Szereplők: Stork Natasa, Bodó Viktor, Vilmányi Benett, Nagy Zsolt, Lukáts Andor.

OKTÓBER 4., KEDD

Irányulj felénk - tájékozódási csapatverseny

Helyszín: Arad, Csálai erdő / Időpont: 10:00 / Szervező: Csiky Gergely Főgimnázium

Tájékozódj a természetben! – Irányulj felénk, tájékozódási csapatverseny a megye magyar tannyelvű iskoláiban tanuló 5-8. osztályos diákok számára a csálai erdőben, a Csiky Gergely Főgimnázium szervezésében.

A Máltai Szeretetszolgálat nyílt napja

Helyszín: Arad, Episcopiei utca, 32 / Időpont: 11:00 - 16:00/ Szervező: Máltai Szeretetszolgálat, Nyugdíjasklub, RMDSZ Arad Megyei Nőszervezet

A Máltai Szeretetszolgálat Arad megyei szervezete nyílt napot szervez, korosztálytól függetlenül, amelyre minden érdeklődőt nagy szeretettel vár. Máltai vendégek, nyilvántartottak fogadása. Bemutató, beszédek, hozzászólások az elmúlt időszakról, tervek, újabb projektek bemutatása. Szórakoztató műsorok az RMDSZ szociális szakbizottságával, valamint az aradi nyugdíjas klubbal közösen. Meglepetés menü – a szokásos máltai palacsinta kíséretében.

Irodalmi Jelen díjátadó gálaest

Helyszín: Arad, Jelen Ház/ Időpont: 17:00 / Szervező: Irodalmi Jelen

Október 4-én 17 órától kerül sor az Irodalmi Jelen díjátadó gálaestjére, erdélyi és magyarországi szerzők részvételével, a Jelen Ház nagytermében. Az esten a díjazottak szereplése mellet (Orbán János Dénes – az Irodalmi Jelen nagydíja, Mirtse Zsuzsa – prózadíj, Bánkövi Dorottya – költészeti díj, Ilyés Krisztinka és Kovács Újszászy Péter – debütdíj esszé kategóriában) meglepetésekre is számíthat a közönség.

OKTÓBER 5., SZERDA

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek - díszelőadás

Helyszín: Arad, Ioan Slavici Klasszikus Színház / Időpont: 18:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület, Aradi Kamaraszínház

A helyek száma korlátozott, meghívót  az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének székházában lehet igényelni. További információ az alábbi telefonszámon: 0257250627.

Márai Sándor azonos című regénye alapján színpadra alkalmazta Pozsgai Zsolt

Egy elképzelt találkozás két részben

József Attila Színház, Budapest

Márai Sándor azonos című regénye alapján színpadra alkalmazta Pozsgai Zsolt. „Különös, a magyar nyelvben összecseng és egymásból következik ez a két szó: ölés és ölelés.” – írja Márai.

Két régi barát élete egy különös estén végleg megváltozik. Egy átbeszélgetett éjszaka története világrendek széthullásáról, barátságról, hűségről és árulásról.  

Szereplők: Lux Ádám, Nemcsák Károly, Molnár Zsuzsanna, Holczinger Szandra, Botár Endre. Rendező: Csiszár Imre

OKTÓBER 6., CSÜTÖRTÖK

EMLÉKEZZÜNK!

Helyszín: Arad/ Időpont: 16:00 / Szervező: RMDSZ Arad Megyei Szervezete, Pro Identitas Egyesület

Az aradi magyarság évről évre kegyelettel adózik a magyar szabadságért életüket áldozó hősök, az „aradi tizenhárom” emlékének.

Idén a 173 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságküzdelmet, kivégezték Aradon a hősöket. Jelenlétünkkel és a szívünk legmélyén őrzött gyásszal ma is bizonyítjuk, hogy hőseink tettei példaértékűek, emlékük kitörölhetetlen.

Ez alkalomból meghívjuk Önt, hogy vegyen részt a Magyar Golgotán mártírhalált halt hős tábornokok kivégzésének 173. évfordulójára szervezett rendezvényeinken, amelyeknek a programját alább ismertetjük:

16:00 - Tisztelgés és koszorúzás a Vesztőhelyen

17:30 - Szentmise az aradi vértanúk emlékére az Arad-belvárosi római katolikus templomban

Főcelebráns és szónok Nm. és Ft. Felföldi László pécsi megyéspüspök

18:30 - Felvonulás az Arad-belvárosi római katolikus templomtól a Szabadság - szoborig.

19:00 -  Emlékezés és koszorúzás a Szabadság-szobornál

20:00 - Fáklyás felvonulás a Szabadság-szobornál

A rovatból ajánljuk:

Tisztújítás az Alma Mater Alapítványnál: a cél továbbra is a magyar oktatás felkarolása [AUDIO]
Újabb két évre Kranowszky-Nagy Andreát választották elnöknek. A közgyűlésen a kuratórium tiszteletbeli tagjává választották Sándor Tivadar nyugalmazott arad-gáji római katolikus plébánost, aki mindig is szívügyének tekintette a magyar oktatás támogatását.
Esélyt kell adni, hogy a magyar ember magyar jelöltre szavazhasson [AUDIO]
Péró Tamás megyei ügyvezető elnök az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltje.
Veres Attila Csaba: „A várakozás elvesztegetett idő, a célért tenni kell” [AUDIO]
Az üzleti szférából érkezett az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje.
Bognár Levente: a legutóbbi alakuló ülésen korelnök voltam, ez jelent valamit [AUDIO]
Nem vállal újabb képviselői mandátumot a korábbi aradi alpolgármester.
A szokásosnál korábban támadnak a kullancsok az enyhe időjárás miatt
Agyvelőgyulladást, Lyme-kórt és krími-kongói vérzéses lázat okozhat a rovar.