Arad megyében 3600 előkészítő osztályost várnak ősszel

A 2020–2021-es tanévre 185,6 önálló és összevont előkészítő osztály indult, amelyekben összesen 3600 hely várja az iskolakezdőket – írta sajtóközleményében az Arad Megyei Tanfelügyelőség.

Azokat a gyerekeket írathatják idén „nulladikba”, akik augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket; akik szeptember elseje és december 31. között lesznek hatévesek, szintén beírathatók, de csak a pszichoszomatikus felmérés elvégzése után, annak eredménye alapján, ha a szakember is javasolja. Ilyen felméréseket a tanfelügyelőségnél és az iskolákban is végeznek.

A beiratkozás első szakasza március 4–23. között tart, hétfőtől péntekig 8 és 18 óra között az iskolák titkárságain. A második szakaszt április 23. és 30. között tartják, ekkor a még szabadon maradt helyekre lehet beíratni a gyerekeket.

A törvény szerint mindenkit a lakhelye szerint tankerülethez tartozó iskolába kell beíratni, csak indokol esetben (például, ha ott nincs magyar tagozat) lehet másik tanintézménybe vinni. Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium – néhány más iskolához hasonlóan – nem tartozik egyetlen tankerülethez sem.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.