Arad is része az iskolaelhagyás elleni programnak

Másik nyolc megye mellett Arad is része egy, az Európai Unió által finanszírozott regionális programnak, amelynek célja, hogy felvilágosító előadásokkal, reklámpannókon elhelyezett hirdetésekkel próbálják meg elérni, hogy minél kevesebb I-VIII. osztályos hagyja el az iskolapadot. A EU által 9 millió lejjel finanszírozott kampányban Arad mellett Kolozs, Bihar, Szatmár, Temes, Hunyad, Fehér, Máramaros, Beszterce-Naszód megyék vesznek részt, s az üzenetet összesen 20 városba, 2500 községbe fogják eljuttatni. A szervezők szerint amennyiben sikerül legalább 400 gyereket visszaküldeni az iskolákba, a kampány elérte a célját. Az iskolaelhagyás nem csak Romániában, hanem az Európai Unió többi tagállamában is gond, a statisztikák szerint évente 6 milió fiatal hagyja abba tanulmányait, ami az összdiákok számának 14 százaléka. A EU ezt 2020-ig 10 százalék alá akarja csökkenteni.

A rovatból ajánljuk:

Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.