A kolozsvári Házsongárdi temetőben helyezik majd örök nyugalomra a május elsején Budapesten elhunyt Mózes Árpádot, A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház nyugalmazott püspökét. Mózes Árpád családi látogatáson tartózkodott Budapesten, ahol kedden váratlanul érte a halál – tájékoztatta az MTI-t Adorjáni Dezső, az egyház tisztségben levő püspöke. A nyugalmazott püspököt a család és a nagykárolyi gyülekezet kérésére a nagykárolyi evangélikus templomban ravatalozzák fel. Itt kezdődik a gyászszertartás is, amelynek az időpontját még nem rögzítették. A szertartás Kolozsváron a Házsongárdi temetőben zárul.
Mózes Árpád a Brassó megyei Krizbán született 1931-ben. A kolozsvári Teológiai Intézet diákja volt, amikor 1956-ban a társadalmi rend elleni szervezkedés vádjával először életfogytiglani, majd 18 évi szigorított börtönnel és teljes vagyonelkobzással sújtotta a román kommunista hatalom. Hat éven át a Duna-csatorna kényszermunka táboraiban töltötte büntetését, szabadulása után Nagykárolyban lett evangélikus lelkész, ott szolgált hosszú évekig (nyugalomba vonulása után ott is telepedett le). Később a kolozsvári egyházmegye esperese lett, és 1983-tól Aradon folytatta szolgálatát lelkész-esperesként. Nemcsak az aradi gyülekezet, hanem az egész város köztiszteletnek örvendő személyisége volt, ezért sokan gyászolják Aradon is, ahonnan 1992-ben, püspökké választása után távozott
2004-ben egészségügyi okokra hivatkozva mondott le püspöki tisztségéről.Arad is gyászolja Mózes Árpádot [FRISSÍTETT]

2004-ben egészségügyi okokra hivatkozva mondott le püspöki tisztségéről.A rovatból ajánljuk:
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.