Arad 6,18 millió eurót kap Brüsszeltől 122 km kerékpárútra

591A karácsony előtti héten írja alá az Aradi Polgármesteri Hivatal a szerződést a közigazgatási minisztériummal és a Nyugati Fejlesztési Régióval, miután sikeresen pályázott az EU-nál 122,5 kilométer kerékpárút megépítésére. Az EU 6,18 millió euróval finanszírozza a projektet, ebből Arad önrésze 2 százalék. A tervek szerint a kerékpárutak, a helyzettől függően, autóút, járda mellett haladnak, a központban viszont a villamosvágányok mellé kerülnek és összeköttetést biztosítanak a külváros és a központ között is. A jelzéssel ellátott kerékpárutak mellett szemetes kosarak, biciklitartók, padok is lesznek. A kivitelezére a közbeszerzési pályázatot 2014-ben írják ki.

A rovatból ajánljuk:

Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.