Apró változás a váraljai uszoda programjában

Az aradi városháza közleménye szerint a téli időszakban módosul a váraljai uszoda programja hétköznaponként.

Hétfőtől péntekig, minden nap 17 és 19 óra között az AMEFA vízilabdacsapat tart edzést a létesítményben, ezért ekkor a nagyközönség nem használhatja a medencéket. Ez egész tavaszig tart majd.

Előfordulhat az is, hogy hétvégenként versenyeket tartanak az uszodában, és olyankor a tömegsport szintén kiszorul – teszik hozzá, arra kérve az érdeklődőket, hogy a 0761/785–471-es telefonszámon érdeklődőjenek a hétvégi programokról.

Emlékeztetőül közöljük, hogy a délelőtti órákban 15 lej a teljes árú (felnőtt) jegy, esti programban pedig 25 lej. A diákok és egyetemi hallgatók 10, illetve 15 lejt fizetnek. A 14 éven aluliak belépőjegye 5, illetve 10 lejbe kerül, de csak felnőtt kíséretében használhatják az uszodát. A havi bérletek árai 100 és 350 lej között váltakoznak.

Az uszoda hétfőnként 14 és 21.30 óra között tart nyitva, keddtől péntekig 8 és 21.30, szombaton és vasárnap 8 és 19 óra között működik.

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.