Anyanyelven kell írni az ellenőrzőbe [AUDIÓ]

Az iskolai minősítések anyanyelvű beírását a diákok ellenőrzőjébe a jogszabályaink biztosítják – jelentette ki Király András, a tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős RMDSZ-es államtitkára azt követően, hogy a Civil Elkötelezettség Mozgalom nyílt levélben kérte az iskolai értékelések anyanyelven történő beírásának lehetőségét.

Az RMDSZ Tájékoztatóban a szakpolitikus kifejtette: „A hatályos tanügyi törvény minden iskola számára kötelező érvényű, az előírások betartásának elmulasztása pedig törvényellenes. Minden megyei tanfelügyelőség, igazgató, osztályfőnök és pedagógus számára ugyanazok a törvények, rendeletek vannak érvényben, ezek betartása, végrehajtása pedig az ő feladatuk. Sajnálatos, hogy 2016 végén még mindig a törvény betartása és betartatása a fő problémánk.”

Király András szerint az erre vonatkozó szabályzat világosan rendelkezik: az ellenőrző a szülőkkel való kapcsolattartást szolgálja, az anyanyelven tanult tantárgyak értékelését tehát anyanyelven kell bevezetni az ellenőrzőbe. „Konkrét lépéseket is tettünk ennek megoldására, felhívással fordultunk minden tanfelügyelőséghez, amelyben kértük a hatályban lévő rendelkezések alkalmazását” – fogalmazott az államtitkár.

Hallgassa meg Király András nyilatkozatát:

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.