„Amilyen a ma iskolája, olyan lesz a jövő” [AUDIÓ]

Sok helyütt létszámgondok vannak, főleg a megyeszékhelyen.

Az aradi magyarság jövője is múlik azon, hogy milyen új nemzedéket nevelnek a magyar iskolákban, mennyire lesznek értékteremtő, alkotó tagjai a közösségnek a ma fiataljai – ezt a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója, Muntean Tibor jelentette ki az iskolaközpont tanévnyitó ünnepségén. Arad megyében egyébként több mint húsz oktatási intézményben mintegy kétezren kezdték meg magyar nyelven a 2017–2018-as tanévet.

Kurunczi Enikő tanítónő előkészítő osztályosai a Csiky udvarán

Sok helyütt azonban létszámgondok vannak, főleg a megyeszékhelyen.

 Az Aurel Vlaicu Általános Iskola magyar tagozatára mindössze négy előkészítő osztályos jelentkezett, őket a negyedikesekkel összevonva készítik fel – mondta Viszhányó Aranka aligazgató. Első osztály nincs, merthogy tavaly nem indult előkészítő, a többi évfolyamon (nyolcadikig) viszont önálló osztályok működnek, igaz, hogy egyesek minisztériumi külön engedéllyel, merthogy a minimális alatti a létszám.

A Mosóczy-telepi Aron Cotruș Általános Iskolában csak elemi szinten van magyar tagozat. Vincze-Németh Julianna tanítónő elmondása szerint a nyáron heten „ballagtak el”, és helyettük csak két előkészítő osztályos érkezett ősszire. Összesen 16 diákjuk van, az előkészítő osztály az elsősökkel és a harmadikosokkal, a másodikosok a negyedikesekkel összevonva.

A gáji Neuman Fivérek Általános Iskola magyar tagozatán a „nulladik” osztálytól a negyedikig egy csoportban tanítják az elemiseket. Azaz, tanítanák, ha lenne ki, ugyanis az évnyitó ünnepségen nem volt kinevezett magyar pedagógus. Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes szerint az eddigi tanítónő családalapítás céljából más városba költözött, de az utolsó napig nem lehetett tudni, hogy hivatalosan felszabadul-e az állás, amire kinevezhetnek valakit. Pelligrini reményei szerint keddre már lesz magyar pedagógus, valószínűleg valamelyik nyugdíjas magyar tanítónő személyében.

Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt összeállítását, amelyet a Csiky Gergely Főgimnázium tanévnyitó ünnepségén készített a Temesvári Rádió Magyar adása számára:

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.