Algériai határsértőket találtak Varsándnál

Kilenc algériai határsértőt találtak a magyar határrendészek egy olasz rendszámú kamion rakterében a Varsánd és Gyula közötti román–magyar határátkelőhelyen – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. Albert István elmondta: a kamion hétfő hajnalban jelentkezett magyarországi belépésre Gyulánál. A hatóságok a rakománytér ellenőrzése során bukkantak a rejtőzködő algériai férfiakra, akik Magyarországon át Nyugat-Európába próbáltak meg eljutni. A tehergépjárművet a határrendészet visszafordította, nem engedte belépni Magyarországra. A kilenc algériai férfi ellen tiltott határátlépés miatt a román hatóságok folytatnak eljárást. MTI

A rovatból ajánljuk:

Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.