Ajtót mutattak a német iskola diákjait megbetegítő cégnek

Nem tart igényt a Hunyad megyében bejegyzett DD Chim SRL szolgálataira a továbbiakban az aradi önkormányzat. Ez a cég végezte a fertőtlenítést és rovarirtást az Adam Müller Guttenbrunn német tannyelvű iskolában, ahol tömeges megbetegedés történt a vegyszerezés után.

A téli vakáció utáni első tanítási napon, január 13-án több mint negyven általános iskolás, hatodik és hetedik osztályos gyerek került az aradi sürgősségi osztályra: az arcukon vörös kiütések jelentek meg, emellett fejfájásra, hányingerre, rosszullétre panaszkodtak, egyeseknek légzési nehézségeik akadtak. A diákok azt mondták, hogy az iskolapadok ragacsosak voltak a vegyszerektől, amiket nem takarítottak le – vélhetően ez és a nagy mennyiségben felgyülemlett gáz okozott mérgezést, amire mindenki másképp reagált.

Végül összesen 59 diák került orvoshoz, és közülük 26-ot benntartottak megfigyelésre illetve kezelésre. egy hétig felfüggesztették a tanítást a Posada utcai épületben (ahol az iskolaközpont általános osztályai kaptak helyet), de hiába takarították ki és nyilvánították biztonságosnak, január 20-án, amikor újrakezdték az oktatást az intézményben, újabb 14 gyerek lett rosszul.

A rendőrség, a katasztrófavédelem és a közegészségügyi igazgatóság vizsgálata kiderítette, hogy a fertőtlenítési munkálatokat a tanítás megkezdése előtt három nappal végezték el, s utána nem szellőztettek a tantermekben. Emellett túl nagy koncentrációjú vegyszert használtak, ráadásul olyat, ami tiltólistán szerepelt, azaz, amelynek használatát nem sikerült engedélyeztetni. A Hunyad megyei közegészségügyi igazgatóság a múlt héten 40 ezer lejre bírságolta meg a céget.

Az aradi német iskola vezetősége korábban azt közölte, hogy az önkormányzat által meghirdetett közbeszerzési eljáráson nyertes céget bízták meg a munkálattal, amit akkor a polgármesteri hivatal cáfolt, mondván, hogy az iskola vezetősége közvetlenül szerződött a céggel (amelyiket amúgy tényleg a városháza bízott meg középületek és közterek fertőtlenítésével, rágcsálóirtásával mintegy 400 ezer euró értékben). Hétfő délutáni közleményében viszont a polgármesteri hivatal arról tájékoztatott, hogy bár a keretszerződés lehetővé tette volna az együttműködés folytatását idén is, nem tartanak igény a vállalat szolgáltatásaira, és új versenytárgyalást írnak ki a munkálatokra.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.