Több mint 16 millió lejes adóságot halmozott fel és eltűnt a nagyszintyei székhelyű Hunteragro Kft. ügyvezetője, a magyar állampolgárságú és magyarországi lakhelyű Tusják Tamás. A 16 772 540 lejt áfa, illetve különböző adó ás illeték formájában kellett volna befizetnie az államkasszába a gabonakereskedelemmel foglalkozó cégnek.
Az Arad Megyei Közpénzügyi Igazgatóság közleménye szerint a vállalkozáson be sem tudják hajtani a kintlévőséget, mert hivatalosan semmiféle ingó vagy ingatlan vagyontárgy nincs a kft. tulajdonában, így nem marad más hátra, mint hogy a hatályos törvények értelmében az ügyvezető a személyes vagyonával feleljen az okozott kárért. Mivel azonban a fent nevezett személy nem jelentkezett a felszólításokra, és nem is tudják a hollétét, felkérik a magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy segítsenek a felelősségre vonásban (a román és magyar adóhatóságok között együttműködési megállapodás van). Ugyanakkor a román Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál is feljelentették a cégvezetőt.
A megyei adóhivatal tájékoztatása szerint eddig ez a legnagyobb összeg, amiért valamelyik ügyvezető felelősségre vonását kérik: a korábbi 13 esetben összesen 57 millió lejnyi adósságért indítottak eljárást.Adócsalással vádolnak egy magyarországi cégvezetőt
Több mint 16 millió lejes adóságot halmozott fel és eltűnt a nagyszintyei székhelyű Hunteragro Kft. ügyvezetője, a magyar állampolgárságú és magyarországi lakhelyű Tusják Tamás. A 16 772 540 lejt áfa, illetve különböző adó ás illeték formájában kellett volna befizetnie az államkasszába a gabonakereskedelemmel foglalkozó cégnek.
Az Arad Megyei Közpénzügyi Igazgatóság közleménye szerint a vállalkozáson be sem tudják hajtani a kintlévőséget, mert hivatalosan semmiféle ingó vagy ingatlan vagyontárgy nincs a kft. tulajdonában, így nem marad más hátra, mint hogy a hatályos törvények értelmében az ügyvezető a személyes vagyonával feleljen az okozott kárért. Mivel azonban a fent nevezett személy nem jelentkezett a felszólításokra, és nem is tudják a hollétét, felkérik a magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy segítsenek a felelősségre vonásban (a román és magyar adóhatóságok között együttműködési megállapodás van). Ugyanakkor a román Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál is feljelentették a cégvezetőt.
A megyei adóhivatal tájékoztatása szerint eddig ez a legnagyobb összeg, amiért valamelyik ügyvezető felelősségre vonását kérik: a korábbi 13 esetben összesen 57 millió lejnyi adósságért indítottak eljárást.A rovatból ajánljuk:
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.


