A hely ahol törvényesítik az abortuszt” – állt az aradi szülészet kapujához ma elhelyezett virágkoszorún, amelyet a „Tüntetés az életért” menet szervezői helyeztek el. A civil szervezetek által kezdeményezett tüntetés-vonulás célja az volt, hogy követeljék az abortusz betiltását Romániában. A körülbelül félezer tüntető a Szabadság (A.Iancu) téren gyülekezett ma, ahonnan trikolorokkal felszerelkezve először a szülészethez, majd a Hegyalja téren lévő ortodox katedrálishoz vonult, többek között a következő feliratokkal: „Stop az abortusznak – az előny az életé”, „Abortusz egyenlő gyilkosság”, „Minden szívnek joga van verni”, „Igazi orvosok nem gyilkolnak gyerekeket”, Köszönöm anyám, hogy élek”. Sokan Szűzmária képét viselték és osztották a járókelők között.
Az ortodox katedrálisnál kereszt formában elhelyezett gyertyákat gyújtottak, egyházi dalokat énekeltek.
Ma Romániában 26 városban és három faluban szerveztek tüntetést „az életért”, amelyen Aradon részt vettek, többek között a Vlaicu Egyetemen oktató tanárok, pedagógusok, az aradi román színház rendezői stb.
A szervezők ma elmondták, hétfőtől kivonulnak a kórházak elé, ahol abortuszt hajtanak végre.Abortusz-ellenes menet Aradon
A hely ahol törvényesítik az abortuszt” – állt az aradi szülészet kapujához ma elhelyezett virágkoszorún, amelyet a „Tüntetés az életért” menet szervezői helyeztek el. A civil szervezetek által kezdeményezett tüntetés-vonulás célja az volt, hogy követeljék az abortusz betiltását Romániában. A körülbelül félezer tüntető a Szabadság (A.Iancu) téren gyülekezett ma, ahonnan trikolorokkal felszerelkezve először a szülészethez, majd a Hegyalja téren lévő ortodox katedrálishoz vonult, többek között a következő feliratokkal: „Stop az abortusznak – az előny az életé”, „Abortusz egyenlő gyilkosság”, „Minden szívnek joga van verni”, „Igazi orvosok nem gyilkolnak gyerekeket”, Köszönöm anyám, hogy élek”. Sokan Szűzmária képét viselték és osztották a járókelők között.
Az ortodox katedrálisnál kereszt formában elhelyezett gyertyákat gyújtottak, egyházi dalokat énekeltek.
Ma Romániában 26 városban és három faluban szerveztek tüntetést „az életért”, amelyen Aradon részt vettek, többek között a Vlaicu Egyetemen oktató tanárok, pedagógusok, az aradi román színház rendezői stb.
A szervezők ma elmondták, hétfőtől kivonulnak a kórházak elé, ahol abortuszt hajtanak végre.A rovatból ajánljuk:
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.


