A választások napján is nyitva lesz a lakosság-nyilvántartó

Az Arad Megyei Lakosság-nyilvántartó Hivatal közleményben hívja fel a szavazati joggal rendelkezők figyelmét, hogy ellenőrizzék személyigazolványuk érvényességi idejét, tekintettel arra, hogy a december 9-i parlamenti választásokon csak érvényes személyivel voksolhatnak. Arra kérik azokat, akik lakcímet vagy nevet változtattak, hogy idejében cseréljék ki a személyit. A tájékoztatás szerint a területileg illetékes lakosság-nyilvántartó hivatalokban sürgősségi eljárással is kiváltható az igazolvány, sőt a választások napján 8 és 21 óra között is nyitva tartanak, illetve a szavazás előtti napon, december 8-án, szombaton 8 és 16 óra között is dolgoznak.

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.