A vád: meggyilkolta Abel Apostolt, a holttestet elásta

Letartóztatták Adrian Buleut, akit az ügyészség azzal vádol, hogy különös kegyetlenséggel meggyilkolta Abel Apostol aradi üzletembert, holttestét pedig elásta a Csálai erdőben, majd az autót, amellyel szállította, felgyújtotta. Dan Ursu, az aradi ügyészség szóvivője azt nyilatkozta a Mediafaxnak, hogy Buleu egy helyiségben megtámadta Apostolt, s  állítólag addig ütlegelte, míg az áldozat belehalt sérüléseibe. Amint aról beszámoltunk, a család május 3-án jelentette a rendőrségen, hogy a Maros-parton sportpályákat, vendéglőt (Riviera) üzemeltető Apostol eltűnt otthonról, s gyanítják, üzlettársával akadt konfliktusa, amiért külön akarta választani a sportpályákat a vendéglátástól, s a cégvezetést fiára bízta volna. Szemtanúk szerint Apostol május 1-jén járt utoljára a sporttelepén, ezt követően tűnt el. A rendőrség tegnap kihallgatta Alina Buleut, Apostol cégtársát, valamint annak férjét, Adrian Buleut, akit le is tartóztattak. Adrian Buleu egyelőre nem válaszol a kérdésekre, él a jogával, hogy ne tegyen semmiféle nyilatkozatot. Az ügyészség hivatalosan azt állítja, nem találták még meg Apostol holttesét.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.