A szlovének szabadon engedték az aradi hackert

(Fotó: newsar.ro) (Fotó: newsar.ro)

Szlovéniában a maribori törvényszék másodfokon is helyt adott a muraszombati ítéletnek, így Victor Faur aradi hacker, aki korábban a NASA honlapját törte fel, szabadon távozhatott az előzetes letartóztatásból. Amint arról tegnap beszámoltunk, a muraszombati (Murska Sobota) törvényszéken visszautasították az amerikai hatóságok kiadatási kérelmét, de ezt másodfokon is meg kellett erősíteni. Faurt tavaly Romániában három év felfüggesztett börtönre ítélték, de az amerikaiak elégedetlenek voltak az ítélettel, és nemzetközi körözést adtak ki ellene, ezét tartóztathatták le Szlovéniában még tavaly októberben. Az indoklás szerint azért nem adják ki az Egyesült Államoknak – ahol biztos hosszú börtönévek vártak volna rá –, mert egy embert ugyanazért a bűntettért nem lehet kétszer elítélni. „Megköszönöm a szlovén hatóságoknak, hogy korrekt döntést hoztak, és nem engedtek az amerikai nyomásnak” – nyilatkozta Faur a France Presse hírügynökségnek.

A rovatból ajánljuk:

„A közösség mindig is ragaszkodott Fábián Gábor emlékéhez” – Felállítják a templomépítő főgondnok eredeti szobrát [AUDIO]
Adománygyűjtést hirdetett az eredeti Fábián Gábor-szobor újraállítására az Arad-belvárosi Református Egyházközség. A szoboravatóra a felújított templom újraszentelésével együtt a Magyar Szórvány Napján kerül sor.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.