A szabadságharc véget ért, de a szabadságért való küzdelem nem – Kelemen Hunor október 6. üzenetéről [AUDIÓ]

Kelemen Hunor AradonA szabadságért és az egyenlőségért folytatott küzdelem nem ért véget 1849-ben a magyar forradalom és szabadságharc leverésével – fogalmazta meg október 6. üzenetét Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Aradi sajtótájékoztatója végén a szövetségi elnök az Erdély TV-nek és az Aradi Híreknek adott interjút. Itt meghallgatható Kelemen Hunor nyilatkozata. [ca_audio url_mp3="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Kelemen_Hunor_oktober_6_r…" url_ogg="" skin="regular" align="none"]

A rovatból ajánljuk:

Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.