A románok Magyarországot kedvelik a legkevésbé

Felirat egy tömbház falán a nemzetiségek állítólagos békés egymás mellett éléséről híres Aradon, a Vlaicu negyedben Felirat egy tömbház falán a nemzetiségek állítólagos békés egymás mellett éléséről híres Aradon, a Vlaicu negyedben

Magyarországot és Oroszországot kedvelik a legkevésbé a románok – derült ki egy hétfőn ismertetett közvélemény-kutatásból, amelyben Románia öt szomszédja, valamint a román közélet számára jelentős 13 távolabbi ország szerepelt. Az Adevărul című liberális kötődésű lap megrendelésére szeptemberben országos reprezentatív mintán készült felmérés során a megkérdezetteknek arra kellett válaszolniuk, hogy inkább pozitív, vagy inkább negatív érzelmekkel viszonyulnak-e a felmérésben szereplő 18 országhoz. A válaszokból kiderült, hogy a románok körében Nagy-Britannia a legkedveltebb ország, amellyel kapcsolatban a megkérdezettek 75 százaléka szimpátiát érez. Dobogós még a toplistán Németország (74%) és Franciaország (73%), majd Spanyolország (73%) és Olaszország (70%) következik, azok az országok, ahol a legtöbb román vendégmunkás dolgozik. Mindössze két ország esetében voltak többen a negatív érzelmeket tápláló válaszadók a pozitívan viszonyulókkal szemben. A válaszadók 56 százaléka számára antipatikus és csak 29 számára szimpatikus Magyarország, míg Oroszországot 45 százalékuk nézi rossz szemmel és csak 37 százalékuk kedveli. Az Adevărul a felmérés eredményeit ismertető cikkében is azt emelte ki, hogy a románok Magyarországot kedvelik a legkevésbé, amit a „történelmi rivalizálásnak” tulajdonít. A román szimpátia-listán a sereghajtók közé került Ukrajna (41%), Törökország (47%) és Bulgária (50%). A szomszédos országok közül a románok a Moldovai Köztársaságot kedvelik a leginkább, amelyhez a válaszadók kétharmada pozitív érzelmekkel viszonyul.

MTI

tibor (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 10. 14., h – 21:04 időpontban

ezek mellett, megvan a mi véleményünk is

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.