A romániai társadalom még nem nyitott az autisták iránt – [AUDIÓ]

autista_nap_tajekoztatoSzinte egész napos programot szervez április 2-án, az Autizmussal Élők és Családjaik Világnapján az aradi autista-központ – ismertették szerda délben a megyeházán tartott sajtótájékoztatón az Arad Megyei Szociális Igazgatóság illetékesei. A Buzsákban működő (Baba Novac utca 15 D szám), tavaly megnyílt Autizmussal Élők és Családjaik Tanácsadó sé Rehabilitációs Központjában 12 és 14 óra között kézműves foglalkozásokat tartanak az idegi-fejlődési rendellenességgel küszködő gyerekeknek. 14 és 19 óra között a Szabadság (Avram Iancu) téren felállított sátrakban nyújtanak tájékoztatást és tanácsadást az érdeklődőknek, este héttől negyed nyolcig villámcsődületet (flash mob) szerveznek ugyanott autista gyerekek részvételével. 20 és 23 óra között kék fénybe (az autizmus nemzetközi színébe) öltöztetik a Ioan Slavici-színház épületét. Arad megyében 86 nyilvántartott autista gyerek van, de a központban csak 17-tel foglalkoznak napi nyolc órában, így is a kapacitásuk felett teljesítenek a munkatársak, hiszen csak 10 fősre tervezték az intézetet – mondta Póta Erzsébet gyerekpszichológus az Aradi Híreknek. A fő cél, hogy minden autista gyerekhez eljussanak, ezért az igazgatóság a jövőben azon lesz, hogy ha a megye más településein nem is tudnak otthont nyitni, de a szakemberek „terepre” járjanak, azaz rendszeresen felkeressék az érintett családokat. Juhász Edit igazgató szerint a főprobléma, hogy a romániai társadalom még nem nyitott e kérdésben, olykor elutasító az autistákkal szemben, és a nagykorúvá érett autisták beilleszkedésére még nincsenek programok, őket fogyatékkal élőkként tekintik a továbbiakban. Sajnos sok a be nem jelentett autista is, mert a szülők elutasítják, hogy kezelésben részesítsék a gyerekeiket, pedig néhány óra foglalkozással jó eredményt lehet elérni – mondta Cristina Neţa-Pintescu, aki egy civil szervezet elnöke, és egy autista gyermek édesanyja. Remélik, az április 2-i rendezvények hatására is érzékenyebbé és megértőbbé válik a közvélemény az autisták iránt. Itt meghallgatható a Pataky Lehel Zsolt által az aradi autista-központ tavalyi megnyitója előtt készített rádióriport. [ca_audio url="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Autista Kozpont.mp3" width="500" height="27" css_class="codeart-google-mp3-player" autoplay="false"]  
Foglalkozás a központban Foglalkozás a központban

Autista kozpont

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.