„A pécskai cigánysoron…” [AUDIÓ]

romabandÁprilis 8. a Roma Világnap. 1971-ben ezen a napon ült össze az I. Roma Világkongresszus. A különböző cigány népcsoportokat képviselő jelenlévők elhatározták, hogy a jövőben folyamatosan együttműködnek, és a nemzetközi közéletben közösen lépnek fel. Döntés született a cigányság nemzeti jelképeiről: elfogadták a zászlót, a himnuszt és az Opre Roma! (Fel, cigányok!) jelmondatot. Az esemény tiszteletére az ENSZ a Roma Kultúra Világnapjává nyilvánította április 8-át, a cigányság pedig legfontosabb „nemzeti” ünnepeként tartja számon. Ki ne ismerné Balla Ignác A pécskai cigánysoron… kezdetű nótáját? A Maros-menti település egykoron híres volt a cigányzenéről is, sőt számos kiváló zenészt adott a népi kultúrának. A hagyományok ápolása és az emlékek megőrzése céljából alapított a pécskai önkormányzat a városi kultúrház keretén belül egy magyar cigányzenekart még 2009-ben. A következő év februárjában a Temesvári Rádióban és a Kossuth Rádióban is bemutatkoztak a zenészek Pataky Lehel Zsolt riportja révén, amely most itt is meghallgatható. Sajnos, a bandából elsőként megszólaló Berkes Ferenc prímás azóta az égi mulatókban húzza a nótát. Az ő emléke előtt is tisztelegjen ez a riport. [ca_audio url="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Pecskai_ciganymuzsikusok…" width="500" height="27" css_class="codeart-google-mp3-player" autoplay="false"]
Néhai Berkes Ferenc nyilatkozik Néhai Berkes Ferenc nyilatkozik

A rovatból ajánljuk:

Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.