A népszámlálásról és a választási regisztrációról tájékoztatták az RMDSZ-es tisztségviselőket

Az RMDSZ Arad megyei tagszervezeteinek helyi és kerületi elnökei, önkormányzati vezetői tanácskoztak csütörtök délután a megyei székházban, ahol az MKT-tagok jelölése mellett az idei népszámlálásról és a magyarországi országgyűlési választásokról is tájékoztató hangzott el.

Március 14-én kezdődik a népszámlálás Romániában, amely újdonságokat is hoz magával. Az első két hónapban az online önkitöltés szakaszát tartják meg, amikor is mindenki kitöltheti a saját (illetve családtagjai, hozzátartozói) kérdőívét. Azok, akik maguk szeretnék kitölteni a kérdőívüket, ezt március 14.–május 15. között kell megtenniük.

Utána már csak a hagyományos cenzus keretében lesz lehetőség válaszolni. Ez a szakasz május 16-tól július 17-ig tart, hagyományos módon, számlálóbiztosok segítségével.

Ugyancsak tavasszal, április 3-án kerül sor a magyarországi országgyűlési választásokra is, amelyre az Eurotrans-irodák munkatársaival az RMDSZ is segít a regisztrációs kérvények kitöltésében, hiszen a Romániában élő magyar állampolgárok is élhetnek szavazati jogukkal.

A két közelgő, fontos esemény tudnivalóiról tájékoztatta a jelenlevőket Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök és Péró Tamás ügyvezető elnök, majd Bölöni György és Ürögdi Katalin a népszámlálással és regisztrációval kapcsolatos technikai részleteket ismertették.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.