A hétvégén Nagyváradon immáron negyedik alkalommal megszervezett könyvseregszemlén, a Könyvmaratonon is bemutatásra került Irházi János Jó bolondok ügyvédje – Beszélgetések Tokay Györggyel című kötete. A rangos, kétnapos eseménysorozat helyszíne a Bábszínház nagyterme volt, és Irházi János Simon Judit szerkesztővel, a Riport kiadó ügyvezető igazgatójával beszélgetett a kötet születéséről, a riportalanyról, Tokay Györgyről, és sok más érdekes kérdésről, ugyanakkor szóba került, hogy „senki sem próféta a saját hazájában”, hisz a szerzőt egy bizonyos oldalról rengeteg támadás érte, amiért „mert beszélgetni” Tokay Györggyel és "merte" ezt Nagyváradon kiadatni, amiért természetesen külön köszönet illeti a kiadót.
A beszélgetés végén, hogy a kötet főszereplője, Tokay György is jelen legyen, levetítették a kisfilmet, amelyik az aradi bemutatón készült.
A negyedik Könyvmaratonon részt vett, és beszélt irodalomról, köteteiről, könyvkiadásról, munkáiról és számos izgalmas irodalmi témáról, többek között Szilágyi Aladár, Zsidó Ferenc, Tóth Ágnes, Nemlaha György, Wagner Péter, Goron Sándor, Tamás Pál, Gittai István, Demény Péter, Balázs Imre József, Derzsi Ákos, Szűcs László és még sokan mások.
(Fotó: Fried Noémi)
A nagyváradi Könyvmaratonon a Jó bolondok ügyvédje

A rovatból ajánljuk:
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.