Július 19. és 21. között rendezik meg az idei Pécskai Motoros Találkozót, amely immár a kilencedik rendezvény lesz. A tavalyi Kalapács-buli után idén is lesz magyarországi sztárvendége a fesztiválnak, éspedig a 2013-ban fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Moby Dick. A soproni trash metal együttes július 20-án este lép fel. Schmiedl Tamás zenekarán kívül lesz még több más együttes, mint például az Aradon is járt budapesti Jump Rock Band, és még sokan mások, tudtuk meg Lovas Gábortól, aki szerint a koncertekre biztos, hogy nem lehet majd panasz.A Moby Dick is fellép a Pécskai Motoros Találkozón
Július 19. és 21. között rendezik meg az idei Pécskai Motoros Találkozót, amely immár a kilencedik rendezvény lesz. A tavalyi Kalapács-buli után idén is lesz magyarországi sztárvendége a fesztiválnak, éspedig a 2013-ban fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Moby Dick. A soproni trash metal együttes július 20-án este lép fel. Schmiedl Tamás zenekarán kívül lesz még több más együttes, mint például az Aradon is járt budapesti Jump Rock Band, és még sokan mások, tudtuk meg Lovas Gábortól, aki szerint a koncertekre biztos, hogy nem lehet majd panasz.A rovatból ajánljuk:
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.


