A Marosban is keresik Abel Apostol holttestét

Fotó: ISU Fotó: ISU

Az aradi katasztrófavédelem a Marosban is kutat az egy hónappal ezelőtt rejtélyes körülmények között eltűnt aradi üzletember, Abel Apostol holtteste után. George Pleşca, az ISU szóvivője elmondta, a rendőrséggel karöltve egy, Bukarestből hozatott visszhangszondát is bevetettek a kutatásba. Az Abel Apostol meggyilkolásával vádolt Adrian Buleu (Apostol üzletárásának férje) továbbra is előzetes letartóztatásban van.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.