A kimagasló szavazatszám ellenére elveszítette a parlamenti képviselői helyet az RMDSZ Arad megyében [AUDIO]

RMDSZ-székház Aradon | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

RMDSZ-székház Aradon | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Minden jel arra mutat, hogy a kimagasló szavazatszám ellenére elveszíti parlamenti képviseletét az Arad megyei magyarság. Bár a hivatalos végeredményeket még nem tették közzé, a számítások szerint a töredékszavazatok visszaosztása ezúttal nem kedvez az RMDSZ-nek Arad megyében.

A hét képviselőházi és a három szenátusi mandátumból egy sem jutott a magyar érdekvédelmi szervezetnek, annak ellenére, hogy közel 13 ezren szavaztak a magyar szervezet jelöltlistáira. 1996 óta ahányszor helyet szerzett a törvényhozás alsóházában aradi magyar jelölt (2012–2016 kivételével mindig volt egy képviselő Bukarestben), mindig csak a töredékszavazatok visszaosztásának köszönhette azt. Most azonban – a magas részvételi arány miatt – a visszaosztott töredékmandátumok az RMDSZ-nél kevesebb szavazatot kapott román pártok szavazatait egészítették ki.

Ezt a helyi román sajtó tényként közli, és az RMDSZ megyei szervezetének, illetve országos vezetőségének a számításai szerint sem jut be a magyar jelölt az országgyűlésbe.

FRISSÍTÉS: Az Arad megyei RMDSZ-szervezet közleményében elismerte, hogy jelöltje nem jutott be a parlamentbe.

Most 23 ezer szavazat volt szükséges egy mandátumhoz Arad megyében. A visszaosztás országosan biztosítja az arányos képviseletet, a megyében viszont nem mindig tűnhet igazságosnak. Ez most úgy alakult, hogy a két új párt (SOS + POT) parlamentbe való bejutása minket hátrányosan éríntett és sajnos nem jutottunk mandátumhoz

– olvasható a közleményben.

 

Arad megyéből a következő jelöltek jutottak be a parlamentbe (nem hivatalos adatok):

Képviselőház:

  • Dan Artimon (AUR)
  • Mihai Pascariu (AUR)
  • Geanina Pistru (PNL)
  • Mihai Plai (POT)
  • Mihai Fifor (PSD)
  • Adrian Wiener (USR)
  • Vasile Nagy (SOS Románia)

Szenátus:

  • Teofil Parasca (AUR)
  • Glad Varga (PNL)
  • Răzvan Anghel (USR)

A kommunista rendszer 35 évvel ezelőtti megdöntése után, amióta demokratikus választásokat tartanak Romániában, csak egy ciklusban, 2012 és 2016 között fordult elő, hogy nem küldött képviselőt az aradi magyarság a bukaresti törvényhozásba. Ugyanakkor szembeötlő, hogy nagyon megerősödtek a román szélsőségesek. Az erdélyi, partiumi és bánsági megyék közül Arad az egyetlen, amelyben a vasárnapi parlamenti választáson első helyen végzett a magyarellenességéről hírhedt Románok Egyesüléséért Szövetség, az AUR, de ha figyelembe vesszük a hasonló nézeteket valló S.O.S. Románia és a Fiatal Emberek Pártja eredményét is, akkor azt látjuk, hogy az Arad megyei szavazók közel 40 százaléka valamelyik szélsőséges nézeteket valló politikai alakulattal szimpatizál.

 

Pataky Lehel Zsolt erre próbált magyarázatot keresni Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnökkel, jelenlegi parlamenti képviselővel a Temesvári Rádió Magyar adásának készített interjúban. Hallgassa meg:

 

Az RMDSZ országos vezetőségének számításai szerint 10 szenátorral és 21 parlamenti képviselővel lesz jelen a parlamentben a magyar érdekvédelmi szervezet. Várhatóan a napokban a Központi Választási Iroda (BEC) közzéteszi a mandátumelosztás végleges eredményét.

A képviselőház következő RMDSZ-es tagjai (a szövetség számításai szerint):

  1. Szabó Ödön (Bihar)
  2. Biró Rozália (Bihar)
  3. Kelemen Hunor (Hargita)
  4. Hajdu Gábor (Hargita)
  5. Bende Sándor (Hargita)
  6. Ladányi László Zsolt (Hargita)
  7. Zakariás Zoltán (Hargita)
  8. Csoma Botond (Kolozs)
  9. Miklós Zoltán (Kovászna)
  10. Gál Károly (Kovászna)
  11. Kulcsár-Terza József György (Kovászna)
  12. Könczei Csaba (Kovászna)
  13. Csép Éva Andrea (Maros)
  14. Vass Levente (Maros)
  15. Markó Attila Gábor (Maros/Szórvány)
  16. Zahoránszki Brigitta Éva (Máramaros)
  17. Magyar Lóránd Bálint (Szatmár)
  18. Nagy Szabolcs (Szatmár)
  19. Seres Dénes (Szilágy)
  20. Molnár András (Temes)
  21. Kántor Boglárka (Vaslui)

A szenátus következő RMDSZ-es tagjai (a szövetség számításai szerint):

  1. Cseke Attila (Bihar)
  2. Tánczos Barna (Hargita)
  3. Antal Lóránt (Hargita)
  4. Tasnádi István Szilárd (Kolozs)
  5. Fejér László Ödön (Kovászna)
  6. Kondor Ágota (Kovászna)
  7. Novák Levente (Maros)
  8. Császár Károly Zsolt (Maros)
  9. Turos Lóránd (Szatmár)
  10. Kovács Máté (Szatmár)

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.