Ma rendezik meg a Kányádi Sándor Országos Szavalóverseny Arad megyei szakaszát a Mosóczy-telepi Aron Cotruş Általános Iskolában. Tizenegy iskola 94 elemi osztályos diákja nevezett be a vetélkedőre, amelyen egy szabadon választott Kányádi-, László Noémi- vagy Kovács András Ferenc-verset kell előadniuk. Három korosztályban zajlik a verseny: előkészítő és első osztályosok, másodikosok-harmadikosok, valamint negyedikesek. A szavalóverseny 14 órakor kezdődik, korcsoportonként egy-egy résztvevő, azaz a három győztes szerepelhet május 9–11. között a Szilágy megyei Varsolcon esedékes országos döntőn.
A Kányádi Sándor Országos Szavalóverseny megyei szakasza
A rovatból ajánljuk:
„A közösség mindig is ragaszkodott Fábián Gábor emlékéhez” – Felállítják a templomépítő főgondnok eredeti szobrát [AUDIO]
Adománygyűjtést hirdetett az eredeti Fábián Gábor-szobor újraállítására az Arad-belvárosi Református Egyházközség. A szoboravatóra a felújított templom újraszentelésével együtt a Magyar Szórvány Napján kerül sor.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.



