A jó bolondok ügyvédje interjúkötet budapesti bemutatója

Kedden délután Budapesten az Örkény István könyvesboltban került bemutatásra a Jó bolondok ügyvédje, Irházi János interjúkötete Tokay Györggyel. S mivel a kötet főszereplője egészségi okok miatt nem lehetett jelen, a közönségnek levetítettek egy rövid részletet az aradi bemutatóról, amelyben Tokay György vall önmagáról, az erdélyi magyar közösségről, s arról, kik azok a „jó bolondok”. A bemutatást követően a szerző dedikált. Az eseményt a kötet kiadója, a nagyváradi Riport szervezte, s a találkozó keretében a szerkesztőség két vezető tagja, Simon Judit és Szűcs László  beszélt még a közönségnek saját pályafutásáról, az Erdélyi riport hetilapról, sok más érdekes, izgalmas témáról.

A rovatból ajánljuk:

Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.