A hívek hite győzedelmeskedett – A tornyai Mária-jelenések legendája [AUDIO]

Tornya

A tornyai Mária-kápolna belülről | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Az egyház végül engedélyezte ájtatosságok megtartását a Mária-kútnál.

Úgy tartja a legenda, hogy a millennium évében egy kis libapásztorlánynak megjelent a Szűzanya Tornyán. A szájhagyomány és a korabeli sajtó hat Mária-jelenést dokumentált, és bár tömegek zarándokoltak az egykori Csanád vármegyei, ma már Arad megyei faluba, a római katolikus egyház nem adott hitelt a beszámolóknak, és sokáig tiltotta is a szertartást a látomás helyszínén épült kápolnában.

Ennek dacára a hívek búcsújáróhelyként tekintettek Tornyára, a jelenések helyén fakadt forrás vizének pedig csodatevő erőt tulajdonítanak.

Hitük győzedelmeskedett, az egyház végül engedélyezte ájtatosságok megtartását a Mária-kútnál.

Tóth András nyugdíjas gépész, aki közel harminc évet dolgozott az állami gazdaságban és a helyi egyháztanács tagja volt, gazdag dokumentációt őriz a Mária-jelenésekről. Említenek nyolcat és tizenhármat is, de ő hatot tart igaznak.

Tóth András gazdag dokumentációt őriz a jelenésekről | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Pataky Lehel Zsolt összeállítása a tornyai Mária-kút és Mária-jelenések legendájáról készült a Temesvári rádió Magyar adása számára. Hallgassa meg:

 

Tekintse meg a képgalériát:

A rovatból ajánljuk:

Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztus elsejétől Aradon lesz a legolcsóbb az országban a tömegközlekedés: a villamosokra és autóbuszokra érvényes napijegy 1 lejbe kerül majd, emellett az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes lesz az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.