A gyanú szerint saját cégének juttatott megrendeléseket Arad polgármestere

Érdekellentét bűncselekményének gyanúja miatt a legfőbb ügyészséghez fordult az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) Gheorghe Falcă aradi polgármester ügyében.

Az ANI közleménye szerint az elöljáró városrendezési bizonylatokat, építési engedélyeket és egyéb okiratokat hagyott jóvá és írt alá 27 projekthez, amelyeket mind a Pro Arhitectura Arad Kft. készített, amelyben ő és felesége társtulajdonosok, utóbbi a cég adminisztrátora is.

Az összesen 40 okiratot a 2008–2012-es, illetve 2012–2016-os mandátuma alatt látta el kézjegyével Falcă. „A jelzett időszakban 403 ezer lej osztalékot fizetett ki a vállalat, így az említett dokumentumok jóváhagyásával és aláírásával közvetett módon anyagi haszonhoz jutott Gheorghe Falcă és felesége" – idézi az ANI közleményét az Agerpres. Az ügynökség a legfőbb ügyészséghez fordult az ügyben, érdekellentét bűncselekményének gyanúja miatt.

Gheorghe Falcă a Nemzeti Liberális Párt megyei szervezete álta kiadott közleményben reagált a bejelentésre. Ebben úgy fogalmazott, hogy „birtokomban van az ártatlanságomat bizonyító dokumentáció”, és azt is kifejtette, hogy az érdekellentéteket vizsgáló hatóság „időnként vizsgálatokat végzett az általam vezetett polgármesteri hivatalban, és nem talált törvénytelenségeket”. A polgármestert meglepte az ANI bejelentése, de hozzátette, hogy bízik az igazságszolgáltatásban és abban, hogy az eljárás során bebizonyosodik ártatlansága.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.