A fogathajtás hírét viszi Kisiratosnak [AUDIÓ]

fogathajtasTizenkilenc erdélyi és magyarországi fogat versenyzett szombaton a II. Kisiratos Kupáért. Az Arad megyei, határ menti községben nagy hagyománya van a lótartásnak, de a lovassportot csak tavaly honosították meg, és a rendezvény máris nagy népszerűségnek örvend. A sportértéke mellett a közösségformáló ereje is nagy, hiszen összehozza az ismerősöket, barátokat – a határ két oldaláról is. Pataky Lehel Zsolt foglalta össze az eseményeket a Temesvári Rádióban. [ca_audio url="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/II-ik_Kisiratosi_Fogathaj…" width="500" height="27" css_class="codeart-google-mp3-player" autoplay="false"]

A rovatból ajánljuk:

Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.